10 napos meditációs elvonulás Sayalay Anuttarával – élménybeszámoló 2022.08.23.

AKI NEM SZERET SOKAT OLVASNI, annak csak röviden tömören: mindenkinek ajánlom, hogy életében legalább egyszer tapasztalja meg a 10 napos meditációs elvonulást, sok szempontból:
1. A meditáció megtanulása és rendszeres alkalmazása az egyén testi, lelki és mentális egészsége fenntartása és megőrzése szempontjából nagyon fontos lenne. Fogok majd írni nektek saját kis „kutatási” adatokat ezzel kapcsolatban az alábbi cikkben.
2. Mivel alapítványunk a családokra fókuszál, különösen fontosnak tartom, hogy a gyermeket vállaló szülőknek legyen meditációs tapasztalata és gyakorlata, mert ezzel nem csak hozzájárulnak önmaguk és ezen keresztül az egész család egészségéhez minden szinten, hanem megtaníthatják azt gyermekeiknek is, akik kicsi korukban szivacsként szívják magukba a szülői mintát. Sosem késő elkezdeni!
3. Véleményem szerint a helyesen végzett meditáció megtanítása és napi szintű gyakorlása olyan fontos lenne, hogy az óvodákban és iskolákban ezt mindenképpen egy olyan tantárgynak venném fel, amiből minimum napi egy tanóra lenne, de még jobb lenne kettő: egy a tanítás megkezdése előtt és egy a nap végén!
4. Szülőként, ha igazán odatesszük magunkat, elég kimerítő tud lenni a munka-háztartás-család-gyerek kombó. Ha egyeske a pocakba landol, de főleg miután megszületik, nincs megállás, főként, ha nem sokkal később érkezik ketteske, hármaska stb. Mi megállapítottuk a férjemmel az elvonulás végén, hogy 20 éve, mióta egy szem lányunk megfogant, mi nem pihentük ki így magunkat, mint ez alatt a 10 napos elvonulás alatt. Már csak ezért is megfontolandó minden szülőnek egy ilyen elvonuláson való részvétel ??
5. Kezdő meditálóként a 10 napos elvonulás egyik legnagyobb saját élményű megtapasztalása az volt, amiről sokat lehet hallani mindenféle ezoterikus-spirituális csatornákon, én is rengeteget hallottam már róla, de egészen más, mikor saját magad tapasztalod meg: az elme folyamatos nyughatatlan csapongását múltba és jövőbe. Ezt nagyon intenzíven megtapasztaltam, és bevallom, így, hogy intenzíven megtapasztaltam, nagyon gyorsan meg is untam. A mindennapi életben ez az elmeműködés szinte észrevétlen. A meditációs elvonulás csendjében azonban egy nevetséges, akadályozó és fárasztó folyamattá vált, miközben kívülről szemléltem. Ahogy figyeltem, amint múltbéli vagy jövőbeni monológokat vagy dialógusokat vagy írásokat játszik újra az elmém, és nem csak egyszer, hanem újra és újra és újra, mint egy ócska magnó. Azt is meg tudtam figyelni, hogy minden egyes újra játszás, amíg zajlik, feszültségeket generál a testem különböző pontjain. Mindez elég meggyőző tapasztalás volt ahhoz, hogy megtanuljam felismerni és leállítani ezt a felesleges és káros folyamatot.
6. Ha te is azt hiszed, amit én hittem, hogy a meditáció nem más, mint ülünk szép egyenesen és csendben szuszogunk éveken-életeken át, mire majd egyszer csak végre megvilágosodunk, akkor olvasd el a cikk végén a Technikák részt, mert te is meg fogsz lepődni, mint ahogy én is meglepődtem: a buddhista vipassana meditáció egy igazi mágusképző, szó sincs unalmas csendes szuszogásról ??
AKI KICSIT AZÉRT TÖBB RÉSZLETRE VÁGYIK, annak elmesélem, hogy kicsit izgultam az elvonulás előtt, leginkább azért, hogy fogok-e tudni ennyit ülni, és utóbb kiderült, hogy jogos volt az aggodalmam. Első nap 9 órát ültem, másnap már csak 8-at, aztán napi 7.5-9.5 óra között naponta, és tényleg nagyon megviselte a gerincemet és a térdeimet is ez a rengeteg ülés, hiszen aktív élethez vagyok szokva: futok, bicajozok, jóga órákat tartok, masszírozok, kertészkedek, házimunkázok – jellemzően egész nap mozgásban vagyok és fizikai tevékenységet végzek. Végül olyan fájdalmaim voltak, 36 év jóga ide vagy oda, hogy el kellett engednem jógás gőgömet, és fel kellett ülnöm székre. Javaslom, ti ne várjatok ennyit, és a kezelhetetlen fájdalom első jeleire váltsatok székre, nem szégyen az! Kicsit aggódtam a mentális rész miatt is, sok rémtörténetet lehet hallani 10 napos elvonulásokról: rémálmok, szétcsúszás, kiborulás. Ugyan voltak erős álmaim, de rémálmoknak nem nevezném őket, és hála pszichológiában és spiritualitásban jártas elmúlt 24 évemnek, azt hiszem, elég jól meg is értettem őket, és örültem a tisztulási folyamatnak, nem volt sem elviselhetetlenül nehéz, sem terhes számomra – hiszen azért is jöttem, hogy ezt megtapasztaljam. Kicsit aggódtam az étkezés miatt is, egyrészt, hogy a vegán koszt bejön-e majd nekem ill. a férjemnek, másrészt, hogy bírjuk-e majd a csak reggelizünk és ebédelünk, majd déltől nem eszünk semmit napi ritmust. Hát, ez a félelmem is jogos volt valamelyest: az étel, amit Nirmala készített nekünk, nagyon finom volt és változatos, bőséges is, de szükségünk volt a délután 17:00 körül kitett nasikra, és némi elmentett reggeli vagy ebéd maradványra, hogy jó közérzettel bírjuk a 10 napot végigcsinálni, és még így is fogytunk 1-1.5 kg-t. Végül magáról a meditációról szeretném megosztani, hogy nagyon jól ki van találva ez a 10 napos elvonulás: tényleg kell ennyi idő, hogy az ember elméje lecsendesedjen. Nálam is minden úgy zajlott, ahogy általában mindenkinél: a 4. vagy 5. napon van a mélypont, és utána a technika elképesztő gyorsasággal bemélyül, és megindulnak a folyamatok, és tényleg egy életre szóló tapasztalást és inspirációt lehet kapni egy ilyen elvonuláson, főleg, ha a vezető egy megvilágosodott tanító. Ez egy életmódtábor tulajdonképpen. Belekóstolhatsz a meditáló szerzetesek életébe. És megtapasztalhatod, hogy itt és most, a XXI. században, egy magyar bencés kolostor modern elvonulóhelyén, egy angol megvilágosodott volt burmai szerzetesnő, el tud téged vinni 10 nap alatt a tudatod olyan megtapasztalásába, különösebb előképzettség és korábbi meditációs tapasztalat nélkül is, hogy azt érzed majd: erre én is képes vagyok! És ez egy saját élményű benső tapasztalat lesz! Mert olvashatsz róla az interneten és könyvekből, hogy ez az út mindenki számára működik, de az más, azt nem hiszed el. De ha eljössz Anuttarához, el fogod hinni, hogy te is képes vagy rá!
ANNAK, AKI PEDIG IGAZÁN KOMOLYAN ÉRDEKLŐDIK MINDEN PICI APRÓ RÉSZLET IRÁNT, mert pl. ő maga is tervez ilyen 10 napos elvonulást, esetleg kifejezetten Anuttaránál, jöjjön a szuper-részletes beszámoló a meditációs naplómból, amit vezettem az elvonulás alatt ?? Az alábbi témakörökbe/alpontokba soroltam: Előzmények, Elvonulás, és azon belül: 0. nap, Napirend, és a napok sorban 1-10-ig, Utózönge, Tudományos kutatások, Technikák, legvégül pedig a Linkek.
ELŐZMÉNYEK
(ha csak az elvonulás érdekel, ezt a részt átugorhatod, ez a személyes sztorim, ami ehhez az elvonuláshoz vezetett ??
Ennek a 10 napos meditációs elvonulásnak a története pár éve kezdődött, 2018-ban, amikor ultrafutóként az első izomszakadást elszenvedtem. Nagyon szerettem volna megtalálni a baleset okait, hogy folytathassam az ultrafutást, lehetőleg sérülés nélkül. Nem csak orvosi vonalon kutakodtam, de még sportpszichológushoz, később EMDR terapeutához, sport dietetikushoz, gyógytornász és manuál-terapeutához is elmentem. Úgy éreztem, minden tőlem telhetőt megtettem a nyugati tudomány jelenlegi állása szerint, s mikor letelt a hat hét mankózás, okosan újra tanultam a járást, végül elkezdtem ismét futni, és a sikeres téli felkészülés után ismét rajthoz álltam egy ultra távon 2019 tavaszán – amikor is a verseny első órájában ismét izomszakadásom lett.
Én az a fajta ember vagyok, aki igyekszik figyelni a jelekre. Ezt a második izomszakadást már egy gigantikus STOP táblának éltem meg. OK, vettem az adást! Szóval hiába keresgélek odakinn a nyugati tudományok szakértőit kérdezgetve. Hát akkor induljunk el befelé. Két olyan keleti spirituális tradíciót ismertem, ami közel állt a lelkemhez már sok éve: a jóga és a buddhizmus. Elkezdtem az Iyengar jóga mentor programban tanulni (mert szerintem itt a jelenkorban ennél precízebb testi szintű megközelítés nem létezik a jóga világában), és egy meditációs kurzusra is beneveztem. Volt ez idő tájt egy nagyon erős álmom is (nekem időnként van ilyen). Ez az álom is abba az irányba mutatott, hogy igen, belül, önmagamban kellene keresgélni, alakítani, formálni, és valószínűleg nem csak testi szinten - le kellene rakni régi terheket, üzente az álom, ezt pedig kétféleképpen lehet megtenni: pszichológiával vagy valamilyen spirituális vonalon, mint pl. a jóga vagy a meditáció.
Tanulgattam tehát a jógát és a meditációt egy évig. Igyekeztem a meditációt napi szintű gyakorlattá tenni a mindennapjaimban – több kevesebb sikerrel. Keresgéltem a meditációs módszerek között: végeztem mantrázást, különféle inkább relaxációnak nevezhető technikákat, egy évet a Gyémánt Út Buddhista Közösségbe jártam vezetett közös guru meditációra.
Közben végigsöpört a világon a COVID, amit kis családommal kisebb-nagyobb megszakításokkal másfél év home office-ban töltöttük kertes családi házunkban – mellesleg mi élveztük ezt a kényszerű összezártságot-bezártságot.
A COVID hónapjaiban merült fel bennem az INTEGRÁL szó. Valamilyen integrál szemléletű segítőre lenne szükségem, hogy komplexen, holisztikusan, keleti és nyugati szemléletben együttesen lássam és gyógyítsam magam – a sérülésmentes ultrafutás volt még mindig a legerősebb drive.
Rákerestem a neten az integrál szóra, és megtaláltam Ken Wilbert. 2019 karácsonyán a fa alá megérkeztek a könyvei, a téli szünetben ki is olvastam őket. Az az érzésem volt, mint 24 éves koromban életem első asztrológia könyvével kapcsolatban: nagyon jó vagyok autodidakta tanulásban, de ehhez kevés vagyok, hogy mélységében megértsem, szükségem van olyan emberekre, akik jártasak már ebben a témában, és tudnak tanítani.
Rákerestem, hogy létezik-e Magyarországon valamilyen integrál szemléletű közösség. Így találtam meg az Integrál Akadémiát. Írtam egy e-mailt Gánti Bencének, az Integrál Akadémia megalapítójának és vezetőjének. Becsatoltam az önéletrajzomat, és megkérdeztem tőle, hogy az én koromban, a személyiségfejlesztési, spirituális és szakmai múltammal, immár 49 évesen, van-e keresni valóm az Integrál Akadémián. Egyértelműen azt válaszolta, hogy igen. Hát belevágtam. 2021. szeptemberében kezdtem a 3 éves iskolát.
Rögtön a felvételi beszélgetésen tájékoztattak, hogy itt a diploma feltétele egy 10 napos elvonulás. Akkor már évek óta szemeztem az S.N. Goenka féle 10 napos Vipassana meditációs elvonulással. Több kismamám és anyukám mesélt nekem az ebben a tradícióban szerzett pozitív 10 napos elvonulási élményeiről. Megörültem, hogy itt ez kötelező, így legalább végre rászánom magam. Azonban ahogy bekerültem az első évfolyamra, és kapcsolatba kerültem a tanárainkkal és csoporttársaimmal, egyre több felől halottam Sayalay Anuttara (eredeti nevén Beth Upton) 10-20-30 napos elvonulásának ajánlását. Az első félévben a világ spirituális hagyományaival kezdtünk, és ennek megtámogatására a tanítási napokat fél óra csoportos meditációval indítottuk. A közös meditációkat Gellért Éva vezette, aki, mint kiderült, szintén Anuttara tanítványa. Elkezdtem járni az Integrál Akadémia havonta megszervezett közös meditációjára, amit Évi vezetett. Végül az ő és sok csoporttársam javaslatára úgy döntöttem, hogy Anuttara elvonulására próbálok bejutni, és már az első évben – biztos, ami biztos, nehogy ne jöjjön össze a 3 tanév alatt ??
Anuttara legközelebbi magyarországi 10-20-30 napos elvonulása 2022. júniusában volt. 2022. áprilisában töltöttem be a szép kerek 50. életévemet. Férjem kérdezte, mit szeretnék erre a nevezetes szülinapomra. Azt válaszoltam neki, hogy szeretnék erre az elvonulásra elmenni, és azt szeretném, ha ő is velem jönne. Abban biztos voltam, hogy támogatja majd, hogy elmenjek az elvonulásra, de afelől is szinte ugyanolyan biztos voltam, hogy nem fog velem tartani. Először elviccelte a választ (mondván, ha eljönne, úgy is csak végig aludná az egészet), és én el is könyveltem, hogy egyedül fogok menni. Hetekkel később azonban egy beszélgetés félmondatából kibukott, hogy ő nem viccelt, tényleg velem fog tartani, ha egyszer ezt kértem a szülinapomra, ő teljesíti a kérésemet egy ilyen szép kerek szülinapon.
Köztudott, hogy ezekre a 10 napos elvonulásokra, lett légyen az S.N. Goenka féle vagy Anuttara féle, óriási a túljelentkezés. Mikor megnyitják a regisztrációt, másodperceink, max. perceink vannak lecsapni a lehetőségre, mert mindenki más is ugrásra készen várja, hogy beregisztráljon. Annak a valószínűsége, hogy mindketten sikeresen beregisztráljunk időben Anuttarához, kb. a lottó ötös valószínűtlenségéhez közelített.
Igaz, Bence félreértésének köszönhetően, aki egy mail-ben biztatott bennünket, hogy írjunk Nirmalának, ha szeretnénk menni Anuttara elvonulására, én már írtam egy mail-t, amiben megírtam azt is, hogy nagyon szeretnék menni, ez az 50. szülinapi kívánságom, és nagyon szeretném, ha a férjem is velem tarthatna, ez új szintre emelhetné a párkapcsolatunkat. Nem tudom, hogy ez a mail végül szerepet játszott-e abban, hogy bejutottunk. Azt tudom, hogy mikor személyesen találkoztam Nirmalával egy vipassana elvonulások hatásait elemző pszichológiai előadáson még januárban vagy februárban, ő mondta, hogy Bence félreértette, ő nem szeretné, ha most rázúdulnának a levelek, mert épp rengeteg szervezési teendője van. Azt mondta, majd ki fog jönni a jelentkezési levél, akkor regisztráljunk, addig ne írogassunk, nem is fog rá válaszolni.
Éppen esti futásomon voltam, mikor a férjem egyszer csak becsengetett a headsetem-be, hogy megjött a regisztrációs mail, azonnal rohanjak haza. 4:20 perc/km-es tempóra váltottam a kényelmes kis kocogásról, és lóhalálában vágtáztam haza ?? Két gépről paralel töltöttük ki a regisztrációnkat és egyszerre böktünk rá a küldés gombra. Mikor megkaptuk a pozitív visszaigazolást, hogy mindketten bejutottunk, alig tudtuk elhinni, ez kész csoda volt! ??
Elképesztő terhelés alatt voltunk mindketten a férjemmel az elvonulás előtti 1-2 hétben. Ő a munkája miatt, hogy mindent leadjon, befejezzen elutazásunk előtt. Közben érettségizett a lányunk. A cicánk elveszett, de 1 hónap után előkerült. A kutyusunk egy ritka rosszindulatú rákos daganatot növesztett magára, 2 műtéten esett át, elutazásunkkor úgy kellett az érettségire készülő lányunkra hagyni, hogy még egy komplikáció miatt speciális ellátásra szorult. Férjem apukáját is műtötték, őt is a kórházban láttuk utoljára az elvonulás előtt, amikor még azt sem lehetett tudni, mikor engedik ki. A kertben és a házban rengeteg mindent kellett megcsinálnunk elutazásunk előtt. A meggy és a cseresznye éppen érett. Elutazásunk napján hajnali 5-kor keltem, hogy még egy kis cseresznyét eltegyek befőttnek. Nekem is nagyon húzós volt munkailag is az elutazás előtti hét. Hulla fáradtan, szétstresszelve estünk be az autóba 2022.06.07. 13:00-kor, hogy összeszedjük csoporttársamat, és elinduljunk Pannonhalmára. Még az autóban is a kutyust műtő orvost, a lányomat, a sógornőimet hívogattam, hogy mindent elrendezzek, amit még lehet. Észre sem vettem, hogy leértünk Pannonhalmára, úgy elröpült az idő a sok pörgéssel.
Viszont azt is elhatároztam, hogy nagyon igyekezni fogok, hogy megérkezésünk után tovább már ne aggódjak az otthon maradtak miatt, hiszen teljesen felesleges, az csak ront az itteni meditációs gyakorlásomon, viszont rajtuk sem segít.
Egyébként, by the way, ezt a mindennapi életben is megcsinálhatnánk: a l'art pour l'art aggódás, amin csak kerreg az elménk, egyébként is felesleges, mert önmagunkban csak szorongást gerjeszt, miközben aggósásunk tárgyán sem segít, ha nem ront: hiszen nem pozitívan állsz hozzá és bízol benne, hanem negatívan állsz hozzá, nem bízol benne, ellenben sötét scenáriókat forgatsz róla az elmédben, amit akár még érzékelhet is - és nem lesz rá tudatalatt jó hatással.
Szóval, egészen jól sikerült elengednem az otthoni gondokat és aggódást, és ide koncentrálni a jelenbe és a meditációmra. Csak az utolsó napokban kezdtem előre rohangálni a jövőbe, és kezdtem egyre többször azon kapni magam, hogy már otthon járok a gyerekemnél, a kutyusomnál, a házamnál, a kertemnél, a csoportjaimnál, a klienseimnél - bár Anuttara folyamatosan mondta: "Ne menj a jövőbe! Maradj még itt!" - és ebben is igaza volt természetesen, mert semmit sem segített senkin sem az én előre kalandozásom, csak rontott az utolsó napok meditációs munkáján. És ez megint csak egy olyan tapasztalás volt, amit akár a mindennapi életbe át lehetne ültetni: az esetek túlnyomó többségében felesleges a jövőbe rohangálni. Sokkal hatékonyabb, ha a jelenben vagy itt és most, ellazultan vagy épp fókuszáltan, és amikor majd eljön a jövő, akkor ott leszel, akkor és ott. A rohangálás múltba és jövőbe csupán a rakoncátlan-nyughatatlan elme unaloműző ön-szórakoztatása, de feszültséget generál a testben és a tudatban is, hogy nem a jelenben vagy. Ezt is megtapasztaltam itt a 10 nap elvonulás alatt.
AZ ELVONULÁS
NULLADIK NAP (2022.06.07. Kedd)
Megérkeztünk Pannonhalmára, a második 10 napos turnusba, tehát amikor az autónk 15:30-kor begurult az apátság lábánál elhelyezkedő elvonulóhelyre, a Szent Jakab elvonuló központba - mely 100%-ban erre az elvonulásra lett kibérelve, ahol csak Anuttara és elvonulói léteztek itt -, már itt voltak azok az elvonulók, akik az első 10 napot már végig meditálták, de nem utaztak haza a 10 nap után, hanem maradtak a második vagy akár a harmadik 10 napra is.
Előre megkaptuk e-mail-ben a tájékoztatót a szervező csapattól, szóval tudtuk, hogy még beszélhetünk az érkezésünk napján, de azt is tudtuk, hogy csendesen kell suttognunk, hogy ne zavarjuk meg azokat, akik már 10 nap óta tartják a Nemes Csendet. És bár voltak közöttük csoporttársaink, azt is kérték, hogy szemkontaktussal, érintéssel, integetéssel, gesztikulálással se háborgassuk őket. Fura volt ez, hogy ne üdvözöld szívélyesen az ismerőseidet, és úgy tegyél, mint ha ott se lennének, mint ha szellemek közt járkálnál. Az ideális az lett volna, ha kb. 45 fokban magunk elé nézünk, így kerülve még a szemkontaktust is. Ez lett volna a kolostori nézés. De az eligazítson elmondták, hogy ezt azért nem várják el tőlünk – kevesen is tartották be.
Beregisztráltunk, kitöltöttük a szükséges papírokat, melyben vállaltuk az elvonulás szabályait és hogy végig csináljuk a 10 napot. Kikapcsoltuk és leadtuk a telefonokat. Leadtuk külön borítékban az elvonulásra és Anuttarának szánt adományokat. Az elvonulásra 10.000 Ft/nap volt az ajánlott adomány összeg, Anuttara esetében nem volt ilyen ajánlás. Anuttara nem kér semmilyen díjat a munkájáért cserébe. Adományokból tartja fenn magát. Ha megnézed majd a videóit az alábbi linkeken, hallhatod, hogy eddig működik a dolog ebben az adományos formában.
Felcipeltük a csomagjainkat a szállásainkra. Külön volt a férfiak és nők szállása. A, B, C, D épületekben, 16 ágyas hálóteremben, közös mosdókkal és tusolókkal. De ne úgy képzeljétek el, mint valami lelencházban: egy nagy tér, tele ágyakkal; hanem 4 ágyas blokkok voltak elrendezve a hálófülkék, 2-2 emeletes ággyal egy blokkban, fa elválasztókkal - szóval egész kuckós volt. A férjem hálóterme eléggé tele volt, de az enyém csak kb. félig. Az én 4-es blokkomban csak ketten voltunk egy első évfolyamot végzett INTA-s csoporttársammal, Zitával, és olyan szerencsések voltunk, hogy a földszinti ágyakon aludhattunk, mi több, felettünk senki sem aludt (az azért nyilvánvaló, hogy ha feletted is alszanak, sokkal többször felébredhetsz, ahogy ő feletted forgolódik, lemászik, mosdóba megy, visszamászik stb.). Valami olyan elkésztően jó véletlen ritmus alakult ki a majd 50 résztvevő között, hogy az elvonulás 10 napja alatt egyszer sem kellett sorba állnom se a mosdóba, se a tusolónál, se fogmosásnál, se kézmosásnál, se a szállásunkon, se az étkezőben lenn a közösségi tereknél. Kulturált volt és élhető az egész hely. Maga az elvonulóhely környezete is szép volt, tiszta és rendeztett, hatalmas fűszernövénybokrokkal (zsálya, rozmaring), és virágzó fákkal (épp a hárs virágzott), tele döngicsélő poszméhekkel, méhecskékkel, és elképesztő számú lepkével, akik elkísértek sétáinkra, sőt nem egyszer megpihentek rajtunk meditációink során, ha azt nem benn a meditációs teremben, hanem kinn végeztük. Az eligazítson azt kérték tőlünk, hogy ne tusoljunk órákig, mert a felettünk lévő apátság bencés szerzetesei is innen kapják a vizet, és ha teljesen elhasználjuk, szegényeknek nem jut odafenn. Így max. pár percig tusoltam, általában lefekvés előtt, 1-2x napközben is, mindig volt meleg víz, és végül is felfrissített. Soha nem kellett hideg vízben tusolnom.
15:00-17:00 között kellett mindenkinek megérkeznie. Az egyik csoporttársunk, aki már az első turnusban is itt volt, azért megtörte a csend fogadalmát, és váltott velünk pár szót, elmesélte, hogy nagyon erős élménye volt az első 10 napban, ezért elintézte, hogy maradhasson végig, szóval maradni fog nem csak a mi 10 napunk alatt, de még az azt követő 10 napban is.
18:00-kor kaptunk vacsorát. A napirend szerint a további napokon nem lesz vacsora, csak reggeli és ebéd, de ma, az első este, még kaptunk vacsit. Én kicsit tartottam attól, hogy nem lesz vacsi. Az én életem ritmusa az utóbbi években úgy alakult ki, hogy nem igazán reggelizek, csak egy vegán fehérjeturmixszal beveszem a vitaminjaimat, majd a délelőtt folyamán többnyire frissen facsart narancslevet, egyéb kézi készítésű smoothie-kat, gyümölcsöket eszek, és általában 14-16:00 óra van, mire neki tudok ülni 1-2 szelet kenyérnek, vmi feltéttel és zöldséggel, gabonakávéval vagy teával, és a nap végén otthon vacsorázok. Itt most épp a fordítottja volt, bőséges reggeli, bőséges ebéd, és nincs vacsi. Nirmala főzött ránk, és bár én már voltam 6 évig vegetáriánus a huszas éveimben, mikor férjhez mentem, feladtam, mert annyira macerás volt, hogy a család nem értette az én vegetariánizmusomat, és folyton cikiztek miatta, ráadásul sok családi összejövetelt tartottunk, ahol én rizsen, sült krumplin és savanyúságon éltem. Most teljesen zökkenőmentes volt számomra ez a 10 nap vegán táplálkozás. Egyáltalán nem hiányzott a hús. Kielégítő és laktató volt az étel. Meg is mondtam Nirmalának, hogy olyan finom a főztje, én el tudnék élni ezen simán ?? A férjem miatt már jobban aggódtunk. Nem egy nagy húsevő ő sem, viszont a főtt vagy párolt vagy sült zöldségeket és gyümölcsöket nem szereti, itt pedig szinte csak ezek voltak, illetve van pár olyan zöldség, ami szóba se jöhet nála pl. spenót, karfiol, karalábé, brokkoli, kelbimbó, káposzta – amikor ezek voltak az ételben, nem evett csak gabonaköretet és salátát. Azért hál’Istennek, hősiesen eszegetett, nem halt éhen ő sem ??
Vacsi után a fa kápolnába kellett felsétálnunk 20:00-ra, és ott először Nirmala tartott technikai eligazítást. Elmagyarázta a szabályokat, amiket fentebb már leírtam a Nemes Csendről. Beszélt a napirendről. És önkéntes segítséget kért a tábor gördülékeny vezetéséhez pl. szükségünk volt egy gong mesterre, aki minden reggel 5:30-kor végig sétált a táboron, és felébresztett bennünket, ill. minden reggeli és ebéd, ill. kötelező programok előtt jelzett a csengővel. Volt, aki délután 16:00-tól a másnapi reggeli előkészítésénél segédkezett, mint pl. a férjem. Volt, aki a terítésnél, ill. annak leszedésénél, vagy a mosogatásnál, és volt, aki az ebéd főzésénél segített. Volt, aki a lépcsőt sepregette le minden nap. Én személy szerint a meditációs terem porszívózását és előterének felsepregetését vállaltam, minden nap az ebédszünetben, amikor általában nem tartózkodtak a meditációs teremben, vagy ha mégis, azok kimenekültek a porszívó hangjától ?? Nirmala eligazítása kb. 30 percig tartott. 21:00-től Anuttara jött fel hozzánk a fa kápolnába, és tartott egy bemutatkozó kört, majd elmesélte az elvonulással kapcsolatos tudnivalókat. Ebben a második turnusban 2-en voltunk az Integrál Akadémiáról, plusz a férjem, akit én csábítottam ide. De voltak közöttünk többen külföldiek is, akik pl. Amerikában voltak Anuttara elvonulásán, majd követték őt ide Magyarországra. Többen voltunk, akik még nem nagyon meditáltak rendszeresen, és valami homályos hívás sodorta őket ide. De velünk együtt érkezett pl. Juci, aki már 7-8 éve Anuttara tanítványa, és ezen az elvonuláson a 6-7. jhanát gyakorolta már. A napirendünk a következő lesz holnaptól kezdve:
NAPIREND
05:30 ébresztő: Érdekes, vittem a kis rezgősen ébresztő futós órámat, de mindig felébredtem még a gong előtt. MINDEN ÁLDOTT NAP! Hm… Furi ?? És állítólag nem voltam ezzel egyáltalán egyedül! Kitámolyogtam a mosdóba, fogat mostam, megmosakodtam, átöltöztem, és már indultam is le a közös meditációs terembe a kis plédembe burkolózva – nagyon konfi volt, a pléd hozzám nőtt a 10 nap alatt ?? Izgultunk az elvonulás előtt kicsit ezek miatt az 5:30-as ébresztők miatt. Jellemzően otthon én vagyok a legpacsirtább ember. Amíg ultrafutottam, gond nélkül felkeltem télen-nyáron is hajnali 5:00-kor, 6:00-kor, melyik nap mire volt szükség, hogy a reggeli 1-2 órás edzésem beleférjen a napba még munka előtt. Telente fejlámpával futottam hajnalonta, mert még sötét volt. A 2 izomszakadás után, a COVID alatt, amikor versenyek sem voltak, és a napi 1 órás egészségügyi futásnál kötöttem ki, bevallom, ellustultam, és jellemzően fél 7-kor keltem reggelente. A lányom tini lévén jellemzően éjszakázik, és a fél napot átalussza. A férjem is inkább bagoly típus, éjfél körül fekszik le, és az elmaradhatatlan reggeli mantrája, mikor fél 8-kor kitámolyog a szobájából, hogy "Hű, de korán van!" Szóval azért mindketten aggódtunk kicsit az 5:30-as ébresztő miatt, főleg a férjem, de egy kicsit a magam vonatkozásában is. Meglepően semmi gondunk nem volt a hajnali ébresztővel, mivel mint majd alább látni fogjátok, 22:00-kor volt villanyoltás, és végül is 7 és fél órát alhattunk, ráadásul szinte zéró stressznek és aktivitásnak voltunk kitéve, ahogy lelassulva léteztünk önmagunba fordulva egész nap meditálva, plusz a napi sok óra meditáció, ha tényleg mélyre tudott menni az ember - a sportórám szerint is - mélyalvásnak felelt meg, azaz napközben is ébren aludtunk. Ez egyébként már az utolsó napokban okozott némi kellemetlenséget: ahogy a meditációs technikám csiszolódott, és egyre jobban töltött, hiába maradtam este tovább meditálni a meditációs teremben, és lopakodtam be csendesen a szállásra 23:00 magasságában, és kerültem ágyba az esti fürdés után éfjél körül, napról-napra tovább bámultam a plafont a sötétben fekve, az utolsó napon már hajnali fél 2 lett, mire el tudtam aludni, és az után, 4 óra alvás után már kicsit kótyagosan éreztem magam a reggeli ébresztőkor. Persze utána bírtam az egész napot, hiszen egész nap meditáltam, azaz éberen aludtam. Mindenesetre meg tudtam érteni azokat a nagy meditációs mestereket, akiknek már egyáltalán nincs szükségük alvásra, és éjjel is csak meditálnak - kaptam egy kis kóstolót ebből. A férjemnek is simán ment a hajnali ébresztő, szerencsére.
06:00 - 07:00 közös meditáció Anuttarával és szútra felolvasás (kb. 45 perc volt a közös meditáció, amit Anuttara ding-je zárt. Mesélte, hogy egy időben tibeti tállal nyitotta és zárta a meditációkat, de aztán egy alkalommal nem volt nála tál, és elkezdte a saját kis ding-jét, később aztán már nem tudott lejönni róla, mert a tanítványai ragaszkodtak a ding-hez, nem akarták többé a tibeti tálat ?? Szóval Anuttara ding-je után felolvasott nekünk egy szútrát, azaz egy tanítást Buddhától, ami mindig valami történet volt, tanító jelleggel, sok-sok ismétléssel, ahogy a régi tanítók tanították a népet. De mivel Anuttara egy modern tanító, ő a telefonjáról olvasta fel ?? Utána még a saját szavaival tett hozzá magyarázatot, vagy válaszolt a szútrával kapcsolatos kérdésekre. Sokan ez idő alatt is folytatták a meditációt, úgy hallgatták a szútrát, olykor én magam is így tettem, ha jól sikerült a meditáció, és nem volt kedvem még kijönni belőle. Ez nem számított sértésnek a tanító felé, sőt, szerintem ő még örült is neki, ha jól sikerült a meditációnk. Végezetül Anuttara elmondta a napi rendet. Azt kell, hogy mondjam, kiemelkedő Anuttara monotonitás tűrése. Mint ahogy a videói elején és végén is minden egyes alkalommal elmond néhány általános információt, itt is nap nap után elmondta a napirendet, ha nem volt benne semmi extra, akkor is, ha volt némi változás, azt is – végtelen nyugalommal, türelemmel tette ezt. Ritmust és rítust adott ezzel a napnak. Szinte vártad ugyanazokat a szavakat, pl. hogy „ÉS most itt a reggeli ideje.” Sokan még akkor is a meditációs teremben maradtak, amikor a többség elindult kifelé reggelizni. Joggal tették, hiszen kb. 50-en voltunk, és az e-mail-ben előre megküldött szabályok szerint először a velünk lévő két burmai szerzetesnő szedett az ételből, majd Anuttara, és csak azután a többiek. Jó hosszú sor kígyózott az étkezőben. Ha valaki még egy negyed órát ráhúzott a meditációjára a meditációs teremben, jól járt, mert ezt a sort már nem kellett végig állnia. Voltak, akik az étkezőben ettek az asztaloknál, de voltak, akik kimentek a meditációs terem előtti térre, földre vagy fotelokba, és ott ettek.
07:00 - 07:45 reggeli. A reggeli mindig svédasztalos volt. A csend tartáshoz az is hozzá tartozott, hogy a tányérokkal, evőeszközökkel, és magával az evéssel is igyekeztünk nagyon csendesen létezni, hogy ne zavarjuk a többieket. Ezt aztán olyan tökélyre fejlesztettem, hogy mikor hazaértünk, és nekiálltam kipakolni a mosogatógépet, még mindig olyan óvatosan tettem be az evőeszközöket a fiókba, mintha törékeny kristályból lettek volna ?? Azóta is rendszeresen tartok „elvonulásos étkezéseket”, amikor ilyen csendesen készülök elő, kicsit lelassulok, kicsit beindítom a meditációmat, felveszem a kapcsolatot a meditációs objektumommal, és ilyen csendesen, lassan, alaposan megrágva az ételt eszek, miközben folyamatosan tartom a kapcsolatot a meditációs objektumommal. Tulajdonképpen „véletlenül” sikerült elsajátítanom a Mindfulness Eating-et, és rájöttem, hogy ez sokkal pihentetőbb, feltöltőbb, mint ha evés közben agyalok, telefonálok, telefont nézegetek, üzeneteket írogatok, gépezek, TV-t nézek. Evés közben csak eszek és meditálok. Utána elkortyolgatom a kis teámat, ha van időm, még egy kicsit ücsörgök, meditálok, emésztek. Kevesebb ételre is van így tényleg szükségem. Ha minden mással foglalkozok, sokkal inkább érzem azt, hogy még valamit akarok enni, többnyire valami nasit. Így viszont kielégítő egy szelet kovászolt teljes kiőrlésű piritós, ajvár és padlizsánkrém, mindenféle zöldségek (jégsaláta, uborka, paprika, paradicsom, retek, hagyma) és zöld tea. Itt az elvonuláson is mindig volt 2-3 féle kenyér, 3-4 féle sajt, amiből én nem ettem, mivel tejallergiás vagyok, 2-3 féle kence (ajvár, padlizsánkrém, humusz, mogyorókrém), a 10 nap alatt 2x volt főtt kemény tojás, vegyes saláta, gabonakása eperlekvárral vagy kakaóval, magokkal vagy mazsolával. A 10 nap alatt 2x kaptunk 1-1 almát és 1-1 harmad banánt, amit én mindig elmentettem uzsonnára, teljesen szabálytalanul ?? Minden reggelinél egy lapos tányér hideg vegán ételt ettem, és a meleg kását lekvárral vagy kakaóval és mazsolával a végén. Mindig úgy éreztem, hogy egy falatot se bírnék már enni, és biztosra vettem, hogy híztunk a 10 nap alatt. Aztán nem így lett. Én 1kg-t, férjem 2.5 kg-ot fogyott, én 53.5 kg-al, ő 66 kg-al tért haza az elvonulásról, úgy, hogy egyáltalán nem éheztünk, én még csak nem is nagyon mozogtam, napi 6-7-8-9 órákat meditáltam, 1 órát ettem, 8-10 órát aludtam, kicsit sétáltam, és ebédszünetekben kifejlesztettem a bed-yoga-t ?? Mivel a kiírásban az szerepelt, hogy semmilyen egyéb mozgásforma nem ajánlott, én nem hoztam jóga matracot sem, de miután kiderült, hogy Anuttara támogatja a test edzését, az ágyban remek jól lehetett mindenféle supta (fekvő) gyakorlatokat végezni, és mivel az egész napos sok-sok óra ülés eléggé megviselte a gerincemet, nem is vágytam másra, mint a supta gyakorlatokra, jól jöttek most az Iyengar jóga mentor programban tanult gyakorlatok ?? A férjem mondjuk csinálta az erősítő edzéseit.
08:00 - 09:00 csoportos interjú: nem kötelező, bárki beülhet, az is, akinek nincs kérdése, csak kíváncsi a többiek kérdéseire és Anuttara válaszaira. Bárki felteheti az egész csoport előtt a saját gyakorlásával kapcsolatban feltett kérdéseit. Sőt, Anuttara, körbe kérdezte a haladó tanítványait minden nap az aktuális feladataikkal kapcsolatban, ha jelentkeztek, ha nem. Én ezekben az 1 órákban szedtem össze, hogy hogyan is kellene meditálnom. Utólag találtam csak meg Beth Upton, azaz Sayalay Anuttara honlapját, és találtam meg a szuper kis videókat, ahol Beth végig veszi azokat a technikákat, és azok know how-ját, amik ezekben az 1 órákban felsejlettek számomra. Szuper videók, ha kedvet kaptál a meditációhoz, nézd meg őket mindenképp! Anuttara kristálytisztán magyaráz, nagyon jól érthető angolsággal beszél, nagyon jók ezek a technikai tanítások!
09:00 - 11:00 személyes interjúk, egyéni meditáció: Ez úgy nézett ki, hogy a közös meditációs terem üvegajtajára ki volt írva a beosztásunk. 15 percenként mentünk Anuttarához a személyes interjúk ideje alatt, 2 napon keresztül, a 3. nap Anuttara pihenőnapja volt. Így 2-3 naponként kerültünk sorra, és beszélgethettünk negyedórát négyszemközt Anuttarával a meditációnkkal kapcsolatos kérdéseinkről. Természetesen, akinek szüksége volt rá, volt egy tolmácsunk is, aki szintén jelen volt ezeken a megbeszéléseken. Akinek éppen nem kellett Anuttarához mennie, azok ez időben remélhetőleg egyénileg meditáltak. Ezt megtehették a hálótermükben az ágyukon, kinn valamelyik épület tövében ülve földön, jógamatracon, széken, fotelban, vagy az elvonulási terület bármely pontján, egy fa alatt, a fűben (bár sok volt a kullancs), vagy akár benn a közös meditációs teremben. Aki ez utóbbit választotta, bízhatott benne, hogy az 50 résztvevőből még ilyenkor, a nem csoportos meditációk alkalmával is talál benn a teremben pár meditálót, akikhez csatlakozhat. És ha szerencséje volt, gyakorlottabb meditálók közé tudott beülni, akik húzták magukkal ??
11:00 - 11:45 ebéd: Az ebéd is vegán volt, és szintén svédasztalos. Mindig volt valamilyen leves, és volt valamilyen krémes ízletes zöldségragu változatos gabonaköretekkel. Mindig volt vegyes saláta, mint a reggelikhez – elneveztem „elvonulós saláta”-nak, és azóta itthon is rendszeresen készítek egy nagy tállal, és mindenhez esszük ?? Általában volt kitéve kenyér is, ha vki kevésnek érezte a kalóriát – ebből azokon a napokon, mikor reggel elfelejtettem kását elmenteni a hűtőbe egy csészével, és nem kaptunk almát és banánt sem, elmentettem 2 szeletet délutánra. A 10 nap alatt 2-3x kaptunk sütit is, no, akkor aztán tényleg úgy éreztem, hogy kipukkadok a 3 fogásos menü után, hiszen a hétköznapokban többször eszek keveset, nem szoktam több fogásos étkezéseket tartani, kivéve, ha valami családi party-n vagyunk ??
11:45 - 13:00 pihenő idő: Eredetileg azt képzeltem, hogy minden pillanatot ki fogok használni a meditációra, de erre a hivatalos pihenő időre tényleg szükség volt. Itt ebéd után sepregettem fel a meditációs terem előterét, és itt porszívóztam fel az egész termet. Ez úgy kb. fél 12-12:00-ig tartott, majd felmentem a hálótermünkbe fogat mosni, volt, hogy felfrissítettem magam melegebb napokon, lezuhanyoztam, ilyenkor mostam hajat is, és a napon megszárítottam (itt kaptam rá a hajszárítózás elengedésére ?? – közben is meditáltam ?? Ilyenkor bed-yoga-ztam ?? Aludni itt már nem is volt idő, mert a 13-14:00-es meditáció kötelező volt.
13:00 – 14:00 közös meditáció Anuttarával: no comment, kötelező csoportos meditáció, melyre Anuttara is lejött, ki nem hagytam volna semmi áron ??
14:00 – 16:00 személyes interjúk, egyéni meditáció. ez ugyanaz, mint a délelőtti hasonló nevű blokk, részletes leírást lásd ott.
16:00 – 17:00 közös meditáció (nem kötelező) Eleinte csak ez szerepelt a kiírásban, aztán mellé tették még a 17:00-18:00 és 18:00-19:00-es opcionális csoportos meditációkat is, és elég sokan lejöttek ezekre is, főként a 19:00-20:00-asra.
17:00 - 18:00 közös meditáció (nem kötelező): lásd előző pont.
17:00 - 19:00 személyes interjúk, egyéni meditáció: lásd korábbi leírás.
19:00-20:00 közös meditáció (nem kötelező): lásd korábbi leírás.
20:00 – 21:00 kérdések és válaszok (Q&A): Ez is egy kötelező program volt, tulajdonképpen Anuttaránál 2 óra közös meditáció volt kötelező és ez az esti kérések-válaszok 1-1.5 órás blokk. Ez úgy nézett ki, hogy napközben kitettek egy kis kosárkát, és abba név nélkül beletehetted a BÁRMILYEN kérdésedet, akár Anuttara életével, a meditációs technikákkal, a Dharmával, életvezetési kérdésekkel kapcsolatban, és Anuttara megválaszolta őket. Azért az lenyűgöző volt, hogy csípőből milyen összeszedetten és adekvátan válaszolgatott. Ha ezt jelenti megvilágosodottnak lenni, akkor azt hiszem, törekednünk kellene rá ?? Az is jól megfigyelhető volt itt, hogy mennyire kiegyensúlyozott: szinte szünet nélkül mosolygott, még a kekeckedőbb kérdéseket is elfogadással és humorral vette. Ahogy a tanításokban is szerepel, hogy az elfogadást kell gyakorolnunk, és az averziót el kell engednünk – nos, ez nagyon érzékelhető volt rajta. Illetve itt azt is meg lehetett érezni, hogy nem veszi olyan komolyan saját magát, tehát ez is eléggé alátámasztotta, hogy valószínűleg van némi tapasztalata az ÉN-nélküliségben ??
22:00 villanyoltás: Az első napokban még egész jól tartotta mindenki, hogy 22:00-kor leoltsák a villanyt, és csak talán 1 ember mászkált, zörgött ez után a szálláson. De ahogy haladtak előre a napok, vagy én aludtam egyre éberebben amiatt, hogy egyre túlpihentebb lettem a rengeteg jól sikerült napközbeni meditációktól, vagy másoknak is alvási és túlpihentségi problémái kezdtek lenni - de én szubjektíve úgy érzékeltem, hogy egyre nagyobb az éjszakai nyüzsi. Úgy, hogy mint majd a TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK szekcióban olvashatjátok, az első napokban életem legjobb Alvás pontszámait értem el, ez sajnos a későbbiekben már nem volt ilyen fényes.
1. NAP (2022.06.08. Szerda)
Simán ment a reggeli ébresztő. A 6:00-7:00-es meditációnál szomorúan állapítottam meg, hogy a szintén az 50. szülinapomra kért és kapott fél Ultrabalaton nem tett jót a térdeimnek. Az elvonulás előtt elsősorban a hátam-gerincem miatt aggódtam kicsit, hogy hogy fogja majd bírni a napi sok óra ülést, hiszen én jellemzően nem szoktam ülni nap közben: masszírozok, jóga órát tartok, házimunkázok, kertészkedek, futok, bicajozok, folyamatosan mozgásban vagyok. Most pedig terveim szerint napi 10 órát szeretnék ülve meditálni. Ezen a ponton a férjemért kevésbé aggódtunk, hiszen ő napi 8-10 órát dolgozik számítógép előtt, majd otthon folytatja a TV előtt, a számítógép előtt - ő rendkívül "edzett" ülőgépezet. Én viszont nem. És aggodalmam megvalósulni látszott: már az első egy órás meditációnál meg kellett állapítanom, hogy elképesztően mar a térdem. Többször ki kellett nyújtanom, majd visszatennem keresztezett lábú ülésbe, mert annyira fájt, hogy belegondoltam, ma még ebből a fájdalomból 9 óra, és még ez további 9 napon át, és megőszülök. Meg is lepett ez a heves térdfájdalom itt rögtön az első órában, hiszen jártam havonta az INTA-ba 1 órás meditációkra, a dunakeszi csoportba kéthetente, otthon is rendszeresen napi szinten ültem fél-1 órákat, és mindig végig tudtam ülni a kimért időt. Most mintha a testem-lelkem így állt volna ellen tudatalatt az elvonulásnak, meglepően rosszul ment az ülés. Ráadásul nagyon zajos is volt a lábnyújtás majd visszacsukás. A második napon kipakoltam magam alól a nagy tönkölypárnát, a harmadik napon a kis tönköly ülőpárnát is, végül majd később olvashatjátok, 14 éves korom óta jóga ide, büszkeség és hiúság oda, feladtam a földön ülést is.
A reggeli finom volt és bőséges, és nekiálltam, hogy terveim szerint napi 10 órát meditáljak, mint a Goenka elvonulásokon az elvárt. Tudtam, hogy itt enyhébbek a szabályok, de én ki akartam maxolni az időmet. Tudtam, hogy otthon a sok tennivaló miatt nem lesz ilyen lehetőségem, mint itt. Morzsoltam az órákat a közös meditációs teremben, mert azt gondoltam, hogy ennek a teremnek a legjobb a kisugárzása, ill. a velem együtt közösen meditálók is húzhatnak magukkal - ezt is igyekeztem kimaxolni, és tényleg csak inni és mosdóba menni álltam fel. A hátam majd szétszakadt, a térdeim szintén, elképesztően és érthetetlenül fájt. Nagyon koncentráltam arra a fránya 1 pontra ott valahol az orrom és ajkam közt félúton, de ettől csak még feszültebb lettem, és még jobban fájt. Azt hiszem, nagyon akartam haladni, bizonyára türelmetlenül.
Az ebéd szintén finom volt és bőséges. Szabály követően elhatároztam, hogy megpróbálom betartani, hogy nem eszek délután. A nagy meditációs ultrám közepette azt sem vettem észre, hogy 17 óra körül kitettek kis sós magot és étcsokikockákat, hogy azért ne éhezzünk teljesen, és kevesebb legyen a gyomorkorgás az esti közös programokon. Így én még csak nem is csipegettem uzsonnára, teljesen tartottam a 12:00 órától nem eszünk semmit szerzetesi szabályt.
Annyira kimerültem az első nap a 7 óra közös meditációtól, hogy 16:00 után kicsivel kiültem egy kinti fotelbe egy picit megpihentetni a hátam. Ott is folytattam a meditációs objektummal való kapcsolatot, de ahogy a hátam és a fejem egy kis támaszt kapott, beájultam és elaludtam. Itt még bizonyára dolgozott bennem az elvonulás előtti 1-2 húzós hét és a rengeteg stressz is. 17:04-kor riadtam fel, hogy úristen, lekésem a személyes interjúmat Anuttarával, ami így félkómában vmiért 17:15-re rémlett. Így őrizve a kapcsolatom a meditációs objektummal, azaz a légzésemmel, és őrizve a lelassulást, lassan fellépegettem Anuttarához, az A épület külön szobájába. Így sikerült első alkalommal 10 percet késnem a saját első interjúmról - rám egyébként nem jellemző módon. De Anuttara egyáltalán nem éreztette, hogy morcos lenne rám, amiért elkéstem. Éppen kinézett, rám mosolygott, és beinvitált.
Igyekeztem gyorsan elmondani a mondandómat, ha már késtem, ne raboljam extrán az idejét. Azt gondoltam, jó, ha megismer picit, a meditációs-spirituális múltamat, hogy jobban tudjon egyénileg segíteni nekem - Anuttarának ez az egyik fő jellemzője, hogy szerinte mindenki egyedi, és ezért ő mindenkit egyénileg szeretne segíteni a meditációs útján, nem úgy, mint a Goenka képzéseken, ahol minden és mindenki egy kaptafára megy, ugyanazt csinálja végig. Úgyhogy gyorsan ledaráltam neki, hogy már 2018. óta meditálok, volt mantra meditáció, guru meditáció, aztán csendes ülés, és itt az INTA-n Gellért Évivel már belekóstolhattam az ő tradíciójába, és elmondtam azt is, hogy volt már vezetett relaxációban spontán eksztatikus fényélményem, váratlan homloknál fénylátásom, gyakoroltam sikeresen az agykontrolt, az álomkontrolt, erős álmaim szoktak lenni, fontos üzenetekkel, volt már szinkronicitás élményem, flow élményem, transzfutásom 5 órán keresztül - de itt most nagyon nem megy a dolog. Végig hallgatott, aztán egy fél percre behunyta a szemét, és két szót mondott: COMFORT & CONFIDENT. Kényelem és önbizalom. Megköszöntem, és ennek fényében vittem tovább a napot. Még 3 órát szerettem volna ma meditálni, hát ez nem jött össze, mert 17:20 lett, mire kijöttem Anuttarától, 19:00-20:00 volt még 1 óra medi, előtte még 1 órát tudtam megcsinálni, 20:00-21:30-ig pedig olyan érdekes és izgalmas volt a Q&A, azt nem akartam elmeditálni. Szóval a mai tervezett 10 óra helyett csak 9 óra meditülés jött össze. Mindenesetre a maradék 2 óra meditációban nagyon igyekeztem a kényelemre odafigyelni. Kezdtemelengedni a görcsös fókuszálást, kezdtem belelazulni az ülésbe, és szégyentelenül nyújtogattam és csukogattam a lábaimat, hogy ne fájjon. A CONFIDENT szót elsőre félreértelmeztem kicsit: BIZALOM-nak fordítottam magamnak, de azt hiszem, egy szerencsés félreértés volt, mert bekapcsolatm egy plusz minőséget a meditációs objektumom irányába, ami szerintem jót tett a kapcsolatunknak. Úgy ültem, mintha isten lábánál ültem volna. Úgy ültem, mint ahogy egy gyermek ül istenként vagy istennőként imádott édesapja vagy édesanyja, nagypapája vagy nagymamája lábánál, teljes bizalommal és nyitottsággal, teljes biztonságban. És ez jó érzés volt. Segített bensőséges kapcsolatot kialakítanom a meditációs objektumommal. A kettő együtt pedig, a kényelem és a bizalom elsöpörte a feszült koncentrálást, az akarást és a fájdalmat. Egyre jobb volt ülni.
Ezen a napon tényleg tartottam a csendet, nem vettem fel még csak szemkontaktust sem senkivel, kivéve a férjemmel, vele váltottunk pár szeretetteli pillantást, de beszélni nem beszéltünk. Nagyon szerettem volna érezni, hogy haladok előre, és mindent igyekeztem megtenni ennek érdekében, amit Nirmala és Anuttara ajánlott.
Viszont azt eldöntöttem, hogy másnaptól a "dél után nem eszünk" szabályt nem tartom. Olyan rettenetesen éhes voltam este, úgy korgott a gyomrom az esti és a másnap reggeli meditáción is, olyan nehezen aludtam el az éhségtől, és annyira zavart a meditációmban a saját gyomorkorgásom, ill. annyira zavart, hogy ezzel mások meditációját is zavarhatom, hogy itt elhatároztam, hogy másnaptól mindig elmentek egy kis kaját vagy a reggelinél vagy az ebédnél. Így is lett.
A korábban már hasonló elvonulásokon részt vett kismamim és anyukáim mesélték, hogy voltak erős álmaik az elvonuláson. Az INTA-n is felkészítettek, hogy a tudatalatti és a tudatos közötti fal elvékonyodhat, és meditáció során spontán feláramolhatnak tudatalatti tartalmak. Én egyébként is hajlamos vagyok erős álmokra, ill. hogy emlékezzek rájuk. Az első éjszaka azt hiszem, a kontrol elengedéséről szólt. Én egy elég erős kontrolos személy vagyok, így nevelkedtem, a horoszkópom szerint nem véletlenül, ilyen személyiséget terveztem magamnak. Első éjszaka egy diktatúráról álmodtam, ami besúgó rendszeren alapult. Először csak kis dolgokat kértek tőled, amiről érezted, hogy nem lenne szabad megtenni, de ha engedtél a nyomásnak, egyre durvább dolgokba sodródtál, míg végül teljesen el nem adtad a lelked a rendszernek. Nem volt túl hízelgő álom félelmekről, megfélemlítettségről, szorongásról, létbizonytalanságról. Mintha az ego alkudozásait, piszkos kis üzleteit szimbolizálta volna.
2. NAP (2022.06.09. Csütörtök)
Ezen a napon a KÉNYELEM nevében már csak a kötelező csoportos meditációkat töltöttem a közös meditációs teremben, eredeti elképzeléseimtől eltérve. A fennmaradó időben variáltam kinn kültéren az eresz alatt a fonott fotelt, kagylófotelt, plédbe burkolózva, illetve 2-3 óra után felmentem a szállásra, és fekvő meditációkat is csináltam - amibe rendszeresen bele is aludtam egyébként, de jólesett, talán szükségem is volt rá, hogy végleg kiheverjem az elvonulás előtti néhány zaklatott hetet. Az egyik kültéri meditáció során mintha fényből egy kör jelent volna meg előttem, amiben egy emberi alak volt. Sok helyen így ábrázolják a guru meditációkban a buddhákat. Aztán később egy virágszirmokból formált kör alakú aranyszínű fény mandala is megjelent. Mivel eddig azt vettem ki a tanításokból, hogy bármi megjelenik, ne menjünk el vele, hanem maradjunk a meditációs objektumra való fókuszálásnál, hát én nem foglalkoztam vele, így el is tűnt, és nem is említettem Anuttarának, akihez másnap ismét mentem, mert nem éreztem meggyőzőnek: mi van, ha csak a napfény játszott a szemeimmel? Még mindig nagyon keményen próbáltam fókuszálni, nagyon erősen, nagyon görcsösen, azt hiszem. 8 órát meditáltam a mai napon.
Éjjel álmomban megint valami megfélemlítő rendszer katonái elől menekültem és próbáltam nőket kimenteni.
3. NAP (2022.06.10. Péntek)
Ezt a napot is kb. úgy csináltam végig, mint az előzőt - meditációs szempontból. Az esti személyes interjún 17:00-kor elmondtam Anuttarának, hogy úgy érzem, nem fejlődök sehová. Kicsit el voltam kenődve, nehéz volt ezt a stagnálást is felvállalni, beismerni. Ő ismét elismételte a kulcsszavakat: kényelem és önbizalom, és hozzátette: - Mindenki neve mellé írok 1-2 kulcsszót az első interjúkor. A te neved mellé azt írtam: "mélyen tud meditálni". Bízz magadban! - tulajdonképpen itt tisztázódott le, hogy nem bizalom, hanem önbizalom a másik kulcsszavam ??
Arra is megkért, hogy a fekvő meditációkat kerüljem, mert lehangoltsághoz vezethet, mivel én a mindennapi életben egy aktív ember vagyok. Azt javasolta, hogy inkább váltogassam az ülő és a sétáló meditációkat.
Az esti 19:00-20:00 órási csoportos meditáció alatt elkezdtem kísérletezgetni a METTA-val. Ha fájt az ülés valahol a testemben, szeretettel fordultam oda, és a fájdalom eltűnt. Így most a korábbi 20-30 perc helyett 55 percig tudtam mozdulatlanul ülni. A 20:00-kor kezdődő Q&A alatt pedig fülig ért a szám, nagyokat nevettem, úgy éreztem, mintha ragyognék, mintha felcsavarták volna a derű és energia szintemet, a boldogság és öröm szintemet. Valami áttörés történt. Elhatároztam, hogy minden meditációm elejébe beleteszem a METTA-t először önmagam felé, majd kitágítom minden felé, végül a meditációs objektumomat veszem körbe szerető kedvességgel, szerető figyelmemmel.
Éjjel vitatkoztam, veszekedtem valakivel - van egy ilyen viszálykeltő énrészem. Aztán meghalt valaki álmomban, aki nagyon kedves volt nekem, és keservesen sírtam. Hajnali 3-kor erre riadtam fel, és utána nehéz volt visszaaludnom. Bár az álommunkának köszönhetően az álomalak nem hasonlított az apukámra, én valamiért azt éreztem, hogy az ő gyásza bukkant fel a tudatalattimból. Apukám 59 évesen, viszonylag fiatalon halt meg rákban, mikor a kislányom 3 éves volt még csak, nem nagyon tudtam meggyászolni, kellett az erőm a lányomnak és anyukámnak is, a húgom pedig épp akkor volt várandós, úgy éreztem, nekem kell erősnek maradnom.
4. NAP (2022.06.11. Szombat)
Ez a nap volt az elvonulásom mélypontja. A reggeli meditáció még viszonylag bírható volt, nem volt jó, de nem is halálosan rossz. A délelőtti meditációkat kültéren csináltam fotelekben, székekben, sétával váltogatva az ülő meditációkat, ahogy Anuttara javasolta. Ezek után a 13:00 órás meditáció rettenetes szenvedés volt, az első perctől az utolsóig.
Az elmúlt három napban végig kellemes borongós, esős, szeles idő volt. Örültem ennek, mert a megérkezésünk napján igazi kánikula volt, és mind az éjszakai pihenésünknek, mind a napközbeni meditációnknak jót tett az elmúlt 3 nap felfrissülése. Ma volt az első nap, hogy elállt az eső, elvonultak a felhők, és kisütött a nap. És sajnos innentől kezdve napról-napra melegebb lett. Nem tudom, hogy a meleg, a melegfront is rontott-e a lelkiállapotomon, de elképesztő sötét gondolataim voltak: átkoztam a percet, mikor úgy döntöttem, hogy ide jövök. Azt ismételgettem magamban, hogy az ilyen úri murik nem nekem vannak kitalálva, ez biztosan nem az én utam. Rengeteg dolgom lenne otthon, és helyette itt lopom isten drága idejét a semmiért. Majd aztán, ha hazamegyünk, minden rám fog szakadni, és hetekig dupla teher nyomja majd a vállaimat. Dühös voltam és csalódott, azt hiszem. Konstatáltam, hogy az ellenállás bennem az egeket verdesi. Hallottam róla, hogy ilyesmi előfordul, és normális jelenség. És végül is azt nem tudtam elképzelni magamról, hogy feladjam, összecsomagoljak és hazamenjek - szóval csak megfigyeltem a jelenséget, és ignoráltam. Sőt, elhatároztam, hogy ha ekkora az ellenállás, akkor még inkább és csakazértis meditálni fogok.
5. NAP (2022.06.12. Vasárnap)
A tegnapi mélypontban megfogant "csakazért is meditálni fogok" elhatározás jegyében vágtam neki a napnak. A reggeli meditáció 40 percig ment lábnyújtogatás nélkül, és utána lábcserével vissza tudtam ülni, és viszonylag zavartalanul végig csináltam a 60 perc meditációt. Délelőtt kültéren foteloztam, 20-40 perces üléseket csináltam, majd ivás, mosdó, séta, és ültem vissza.
A 13:00-kor kezdődő medit végig csináltam, majd benne maradtam, összesen 2 és fél órát!!Magam is meglepődtem, mikor kinyitottam a szemem, mert belülről nem éreztem 2.5 órának, azt hittem, csak egy fél órát húztam rá az órás meditációra, de nem, valójában 3x annyit, mint éreztem. Ebben a meditációban elengedtem, hogy legyen fény, elengedtem magát a pont figyelést is. Helyette a METTA-ra koncentráltam: először küldtem magamnak, ami szinte teljesen megszűntette a fizikai testérzékelést, és egy puha melegségbe helyezett, majd küldtem minden irányba, ez pedig kiterjedtség érzést hozott minden irányba. Egy stabil kiterjedt állapotnak fogalmaztam meg, amiben jó lenni, amiben van öröm és jó érzés. 2-3x nyújtottam a lábam, mikor már teljesen elzsibbadt, akkor jelzett a testem, de összegészében egyszerűen úgy éreztem, a végtelenségig el tudnék ücsörögni ebben a jó érzésben. Volt, hogy úgy éreztem, minden irányból nagy nyomás nehezedik a testemre, mint ha egy üres üdítős flakon lennék a világűrben, ami mindjárt összeroppan. Volt, hogy nagy fényességet láttam, de nem tudtam továbbra sem eldönteni, hogy nem csak a nap sütött-e ki odakinn, szóval igyekeztem nem foglalkozni a fényekkel. Végül kértem, hogy kapjak valami jelzést, ha már elég volt az ülés, és ez 2.5 óra után történt meg.
Amikor kijöttem ebből a 2.5 órás ülésből a közös meditációs teremből, csak kiültem egy fotelbe a kültéren, és semmit sem akartam csinálni. Naplózni akartam eredetileg, de nem, most azt se akaródzott. Csak ültem, és néztem ki a fejemből. Olyan üresnek vagy inkább tágasnak éreztem magam. Mintha a szemeim jobbra-balra kinn maradtak volna a perifériákon, mint ha a tekintetem fókusz nélkül mindent átölelt volna, mindent magába foglalt volna. A szívem akkorára nyílt, mint egy hatalmas térkapu. A bal kezem felől állt egy hársfa. Már 5. napja ülők előtte. De most egyszer csak felnéztem, mint egy gyerek, aki először lát, és észrevettem egy kis bogarat, amint lebeg a fától pár méterre egy helyben a levegőben. Aztán a tekintetem rázoomolt a fára, és észrevettem azt a rengeteg méhecskét, darazsat, poszméhet, legyet és pillangót, akik szorgosan gyűjtögetnek, esznek-isznak a hársfa virágaiból. Elképesztő élmény volt! Élettől pezsgett! És végig itt volt az orrom előtt, de csak most láttam meg, ebben a kiszélesedett, lelassult, megváltozott tudatállapotban. Volt már korábban is szerencsém megtapasztalni megváltozott tudatállapotokat pl. a Gyémánt Út Buddhistákhoz járva a guru meditáció utáni flow állapotban hazasétáláskor vagy a 40 km-es transzfutást követő 3-4 napban a lelassultságban létezést. Mivel volt már korábban is ilyen élményem, éreztem, hogy most ez is egy ilyen különleges állapot.
Amikor annyira magamhoz tértem, hogy fel bírtam állni, lassan felsétáltam a szállásra, és aludtam 1 órát, majd kómáztam még egy fél órát. Majd ismét lementem a közösségi meditációs teremhez, naplóztam és ettem a 19:00-20:00-as csoportos meditáció előtt. Ma volt Anuttara pihenőnapja, így ma nem volt este Q&A a csoportos meditáció után, ezért azt határoztam el, hogy megpróbálom a ma kora délutáni hosszú meditációt megismételni. Ha ismét sikerül, akkor ezt már pipálhatom, nem kell további extrém hosszú meditációkat csinálnom, mert az már megy. Így is lett. Amikor 20:00-kor megszólalt a gong, és az emberek elkezdtek kifelé szállingózni a teremből, én még maradtam, és folytattam a meditációmat. Végül 2 és negyed órát ültem este, hasonlóan jó volt ülni benne, és nem éreztem igazán az időt, mint a kora délutániban. Szóval tettem egy nagy pipát a kidolgozott technikámhoz, és elégedetten a mai teljesítményemmel elmentem vissza a szállásra lefürödni és aludni.
Éjjel egy nagyon erős álmom volt, amiből azt a következtetést is levontam, hogy az ilyen hosszú és mély meditációk, amikből aznap 2-t is sikerült összehoznom, már lelki gyógyító, tisztító hatással vannak. Hogy megértsétek az álmot, tudnotok kell, hogy van egy óriás máj hemangiómám, a legutóbbi UH-kor 6x8x8 cm volt, egy kisebb labda. Ez egy jóindulatú máj daganat. Akkor fedezték fel, mikor a 2018-as és 2019-es két izomszakadásom után orvosi vonalon is nekiveselkedtem az okok felderítésének. Akkor azt mondták, hogy az ilyen hemangiómák általában már magzati korban kialakulnak vagy szülés közben, esetleg kisbaba korban, és hogy a hormonális kezelés, amit kaptam, mikor a második babát szerettük volna a férjemmel, be tud lobbantani egy ilyen daganatot, ami bár jóindulatú, de mivel kiáll a máj felszínéből, ha ráesnék, és megütném, bevérezhetne, és ez elég veszélyes lehet, életveszélyes, mert a belső vérzés nem feltétlenül fáj, és mire észre vennénk, már késő lehet. Ezért 2019. januárjában volt egy non-invazív műtétem, amikor is a bal kar vénáján keresztül felvezettek egy nagyon vékony katétert az érrendszeremen keresztül egészen a májamig, és ezen a katéteren keresztül befecskendeztek egy olyan anyagot, ami elzárja ezeket a hajszálereket az érdaganatban, és azért ez elhal és összezsugorodik, visszahúzódva a máj felszínéből, ezáltal nem csak az életveszélyt szüntetnénk meg, de ugyanakkor a máj működése szempontjából is jobb, ha nem hordozok egy kisebb labdát a hasamban, ami aztán nem nyomja tovább a belső szerveket. Ez az első műtét semmit sem változtatott a daganat méretén, a doki szerint ez nem gáz, legalább 5 ilyen beavatkozás szükséges az eredményhez. Én elég csalódott voltam, mert bár a doki előre jelezte, hogy 1 beavatkozás nem elég, én mégis bíztam benne, hogy nálam 1 is elég lesz. Nem szeretem az orvosi beavatkozásokat. Csak azért szántam rá magam a műtétre, mert már 1 éve próbáltam vizualizációval, meditációval elvarázsolni magamból ezt az érdaganatot, de ez idáig nem jártam sikerrel.
Nos lássuk az álmot, és fejtsük is meg:
Iker fiúkkal álmodtam. Totyogók voltak csak, még nem beszéltek. Tudtam, hogy folyamatosan rajtuk kell tartanom a szemem, és vigyáznom kell, itt az álom elején még nem volt logikus, hogy miért kell annyira figyelnem rájuk, de aztán ez is kiderült. Ketten össze-vissza szaladgáltak a lakásban, nagyon nehéz volt folyamatosan mindkettőjüket szemmel tartanom. Egyszer csak az egyik egy fehér műanyag eszközt kerített valahonnan. Egy fecskendő is előkerült valahonnan. Tudtam, hogy ez egy olyan eszköz, valami vérátömlesztő eszköz, amivel meg tudják ölni magukat, és egyértelműen, szavak nélkül a tudomásomra hozták, hogy meg akarnak halni. Tiltakoztam, nem akartam, de hiába. Egyértelműen tudatták velem, hogy ők meg akarnak halni. Végül megadtam magam. Segítettem nekik, hiszen ők kicsit voltak, nem tudtak volna kezelni egy ilyen bonyolult eszközt. Először az injekciót kellett beadni. Egy üvegcsében volt az anyag, amit be kellett adni nekik, ami megölte volna őket. De elbénáztam, és az anyag kiömlött az ágyra. Teljesen megrémültem, hogy így kevés anyag marad minkettőjüknek. Kapkodva, pánik hangulatban próbáltam összeszedegetni a kifolyt anyagot az ágyról, és miközben nem figyeltem, az egyik totyogó beadta magának az injekciót, de több, mint a felét befecskendezte az anyagnak. Ismét pánikba estem! Úristen, mi lesz most? A másik babának kevés lesz az anyag. Mit fog ez eredményezni? És akkor megláttam, hogy az első babán, aki több, mint a felét beadta magának, elindult a folyamat. A szeme alatt egy kis vérömlenyes táska jelent meg. Éreztem, hogy ez a szer azt fogja vele tenni, mint amikor egy lufi kipukkad és lassan összeesik, csak ő teljesen el fog tűnni. A baba sírni kezdett, és vele én is. Nem tudott beszélni, és én nem tudtam, miért sír pontosan. Attól féltem, hogy megbánta, hogy meg akart halni, és már visszacsinálná, de már nem lehetett semmit sem tenni. Végtelenül kétségbe voltam esve, végtelen lelki fájdalmat éltem át, ahogy tehetetlenül végig kellett néznem, ahogy a baba haldoklik. Azt kérte tőlem a baba, hogy minden szülinapra csináltassak egy mandulás magnumos tortát az emlékükre. Meg is jelent egy marcipános félgömb színes torta. Mindez annyira felzaklatott, annyira keservesen sírtunk együtt, hogy fel is ijedtem.
Zaklatottan riadtam fel. Kimentem mosdóba, és még másfél órát bámultam a plafont. Éreztem, hogy ez egy fontos és erős álom volt, és az elhalt ikremmel, pontosabban ikreimmel van kapcsolatban. Újra és újra pörgettem az álomképeket, amik még újabb sírógörcsöket váltottak ki. Végül oda lyukadtam ki, hogy ez az álom szólhatott egy rétegében a magzati korban az ikreim elvesztéséről, és megerősítette azt a nem régi megérzésemet, hogy nem egy, hanem két ikertestvérem volt. És én azt hittem, egy lány és egy fiú ikrem volt, de az álom azt mutatta, hogy két fiú ikrem volt, mégpedig olyan egyforma két fiúcska volt, mint két tojás, tehát ők egypetéjű ikrek voltak, és én egy külön petesejtről foganhattam, mint ők. Illetve az álom egy másik rétege, és én inkább ezt éreztem valósnak, az óriás máj hemangióma műtétemről szólt. Hiszen itt a bal karom vénáján keresztül jutottak el a májig, és ezen a véna katéteren keresztül fecskendeztek be egy anyagot, ami összehúzódásra készteti a daganatot az által, hogy az anyag elzárja az ereket. Mindez emlékezetett arra a vérátömlesztős eszközre, amit a babák előkerítettek, és a fecskendőre, meg az anyagra. Én döntöttem úgy, hogy alávetem magam ennek a műtétnek, mint ahogy az álomban is kissé morbid módon úgy döntöttem, hogy segítek nekik abban, hogy meghaljanak. És az is érdekes, hogy amikor megindult a folyamat, a baba jobb szeme alatt egy hemangióma jelent meg: a máj a jobb oldalon van, és a szem ill. a szem alatti terület a kínai medicinában szintén a májhoz tartozik. A hemangióma konkrétan meg is jelent az álomban. A műtétkor nem éltem meg, hogy valójában megölöm az ikertestvérem maradványát, itt az álomban viszont nagyon is megéltem. A műtét után elmentem még egy szomatodráma állításra a máj hemangiómával kapcsolatban, hogy a testi szintű beavatkozást lelki szinten is feldolgozzam. Ez az állítás érdekes módon családállításba torkollott, és ikertörténetté vált. Az ikremet egy férfi játszotta, ami fiú ikerre utal. A szomatodráma-családállítás érdekes végkifejletet vett: egyrészt a hemangióma-ikertestvér hajlandó lett behúzódni a máj határain belül, ami a műtét célja volt. Másrészt rájöttem, hogy nem akarok megszabadulni tőle, nem tudom elpusztítani. Megszűnt máj hemangiómának lenni, amitől meg akarok szabadulni, mert csak egy felesleges szövet, ami életveszélyes rám. Immár személyes lett, az ikertestvérem, aki fontos nekem, akit szeretek, akihez kötődök, és akit én semmiképpen nem akarok megölni, elpusztítani, mert egy érző lény, egy lélekrész. Úgy jöttem ki a családállításról, hogy nem akarok több műtétet, nem akarom elölni az ikertestvérem maradványát.
Emlékszem, több évvel ezelőtt már voltam Angster Máriánál iker állításon. Ott ő azt javasolta, hogy vegyünk plüss macit az ikrünk emlékére. Nem tettem meg. Most azonban erősen elhatároztam, hogy ezt a szülinapi torta dolgot meg fogom csinálni. Három gyertya lesz ezentúl a szülinapi tortámon: egy rózsaszín és két kék.
Miután a zaklatottságom lassan múlt, elgondolkodtam azon is: a legutóbbi ultrahangon még nem csökkent a máj hemangiómám mérete. Vajon itt most megtörtént egy olyan lelki gyógyító folyamat, ami a műtétkor nem történt meg? Vajon a legközelebbi ultrahangon kisebb lesz a hemangióma?
Az mindenesetre levonható nyilvánvaló következtetéssé, saját élményű empirikus tapasztalattá vált bennem, hogy a hosszú intenzív meditációk gyógyítanak, tisztítanak. Hiszen ma kétszer is több, mint két órát meditáltam, mégpedig elég jó meditációk voltak, és lám, milyen erős álmom volt. Olvastam és hallottam már róla az Integrál Akadémián az Integrál Pszichológus képzés során, hogy a meditáció fellazítja a tudatos és tudatalatti közötti falat, és elindulhatnak felfelé spontán régi elfojtott érzések és tudattartalmak. A buddhizmusról szóló tanulmányaimban ugyanezt a buddhista pszichológiában ezt úgy fogalmazták meg, hogy a szamszkarák tisztulnak ki a meditáció hatására. Bárhogy nevezzük is, bármilyen terminológiát használjunk, ezen a napon a két hosszú meditációt követő erős álom megmutatta nekem, hogy a meditáció tényleg képes mély tudattartalmakat felhozni és gyógyítani. Ilyen erős hatást egy családterápiás napon érhettem volna el, ami mondjuk 25.000 Ft. Pedig nincs másra szükség, mint elvonulni egy fa alá vagy egy csendes szobába, és ülni egy fél napot.
Megdöbbentő tapasztalat volt.
Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy én már több, mint 4 év pszichoterápiás saját élményen és számtalan spirituális megélésen mentem keresztül az elmúlt 26 évben, tehát nem szeretném lekicsinyelni a pszichoterápiás módszereket. Azt gondolom, hogy mind krízis-kezelésben, konkrét probléma-megoldásban és önismeretben rengeteget köszönhetek a pszichoterápiának, és nagyon sokat formáltak a világnézetemen a spirituális élmények. Mindezek után is döbbenetes élmény volt számomra ez a 10 nap, az intenzív meditáció ereje, bevallom, nem számítottam ennyi mindenre.
7. NAP (2022.06.13. Hétfő)
A reggeli kötelező csoportos egy órás meditációban elő tudtam hozni kb. ugyanazt a minőséget, mint tegnap a két, több mint 2 órás meditációkban. A délelőtt folyamán még egy 47 és 35 perces meditációt csináltam, ami szintén hasonlóan erősnek éreztem. Ebéd után a 13:00-as meditáció elég nehéz volt, többször bebóbiskoltam, de aztán nem sokkal a vége előtt ismét előjött az a jó érzés, mint amit sikerült elérnem tegnap a két hosszú meditációban, így benne maradtam még egy extra fél órát. Utána aludtam egy órát, álmodtam is, behoztam az éjjeli kevesebb REM fázist. A mai személyes interjú Anuttarával kis csalódást okozott bennem, mert kiderült, hogy amit megtapasztaltam, közel sem volt a jahnához, még a belépő koncentrációt sem értem el, továbbra is a légzésfigyelésre kellene fókuszálnom. Megint azt éreztem, hogy ez nekem nem megy, ehhez én túl szétszórt vagyok, az én életem erre nem alkalmas. A személyes interjú után ültem még fér órát, ettem, sétáltam. A 19:00-es meditáció elég gyengén sikerült. A Q&A jó volt, mint mindig. Reméltem, tudok majd éjjel aludni.
Éjjel megint álmodtam, kettőt is.
Az első álomban a korábbi párkapcsolati sérelmek jöttek fel, sőt bizonyos szempontból még az eredeti családomból a szüleim párkapcsolati mintái köszöntek vissza: féltékenység, düh, bizalmatlanság, szorongások, kontroll, felelősség, ítélkezés, bűntudat, elutasítás.
A második álomban repültem, nagyon magasan. Mások is repültek körülöttem, de ők védőöltözetben repültek, mint valami vasemberek. Én páncél nélkül voltam. Hogy milyen magasan repültem, csak akkor jöttem rá, mikor lejjebb ereszkedtem, és érzékeltem, hogy nem villanyoszlop magasságban repültem eddig, hanem egészen magasan, hiszen valósággal bezoomolódott a város, ami felett több ezer méter magasságban repültem eddig. Ahogy lejjebb ereszkedtem, nem messze az utca felett repültem, egy lepukkant külsejű férfi kilopott valamit a zsebemből. Elkezdtem küzdeni, harcolni, veszekedni a férfiakkal, akik mind próbáltak lehúzni, meglopni, kifosztani. Végül már egy egykerekű biciklire váltottam, ami még mindig magasan a földön járó emberek fölé emelt, de így már még több konfliktusnak voltam kitéve.
Amikor felébredtem, a második álmot úgy értelmeztem, hogy ez a tudatállapotok közötti mozgást mutatja. Minél alacsonyabb tudatállapotban vagyok, annál több marsikus vitám, veszekedésem, konfliktusom van, annál többet harcolok, küzdök. Magasabb tudatállapotokban nincs szükségem védekezésre, nem kell védőfelszerelés, nincs félelem és agresszió, szabadon szállok, haladok előre.
8. NAP (2022.06.14. Kedd)
Ültem 6-7:00, 8:00-10:30, nem volt semmi extra előrelépés. Sok lábcsere, hátfájás, néha egy-egy jó, békés pozíció. Elhatároztam, hogy most már kimaxolom a hátra lévő pár napot, hátha történik még valami előrelépés. De ha nem is történik már semmi extra, az sem baj, lehiggadtam, elfogadtam, hogy van még 36-38 évem, ami alatt még sok mindent elérhetek.
Délután 13-14:40-ig ültem, majd még 20 percet. Aztán 16-17:00-ig ültem, majd lefürödtem és hajat mostam. A napon szárítottam meg a hajam, és közben is meditáltam egy fél órát. 19-20:00-ig volt még egy ülésem. Ezen a meditáción elengedtem a földön ülést, és bevittem egy széket. Sokkal nyugodtabban tudtam ülni a széken: nem zsibbadt el a lábam, nem fájdultak meg a térdeim, a hátamat-gerincemet megtámasztotta a szék háttámlája, ugyanakkor elég egyenesen tudtam tartani a gerincemet-hátamat, elég nyitott tudott maradni a mellkasom a szabad légzéshez, és eléggé el tudtam lazítani erőfeszítés nélkül. Egészen új minőség volt így meditálni. Semmi sem zavarta meg a koncentrációmat testi szinten. A testemről teljesen meg tudtam feledkezni. Ma csak 30 perc Q&A volt, mert Anuttara Full Moon (Telihold) meditációt vezetett online. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy maradok esti meditációra a közös meditációs teremben. Egyre nehezebb volt esténként elaludnom, mert a meditációkkal és a napközbeni szunyókálásokkal együtt kezdtem túlaludni, túlpihenni magam. Végül 20:50-22:05-ig meditáltam. A széken meditálás nagyon bejött, úgy döntöttem, hogy elengedem jógás büszkeségem és hiúságom, miszerint nekem, aki 14 éves koromtól jógázok, bírnia kell a földön ülő meditációt tökéletes ülésben. Nem, lássuk be, 50 éves vagyok, és az elmúlt 8 évben körbefutottam kicsit több, mint a Föld bolygó felét az egyenlítőn. Némiképp koptattam az izületeimet, és a legutóbbi ultrafutás még csak 1.5 hónapja volt, még mindig éreztem hatását a térdeimben. Szóval úgy döntöttem, maradok ennél a széken ülő meditációnál az elvonulás végéig. Az is jó volt ebben az esti meditációban, hogy sötét volt a teremben, és így nem zavart be a külső napfény a fényélményekbe, egészen addig, míg valaki fel nem oltotta a két elektromos mécsest. Szinte megijedtem tőle, és teljesen kizökkentett, nem is tudtam már visszatérni a korábbi állapotba, így lett vége 22:05-kor az aznap esti szorgalmi meditációnak. Így is annyira feltöltött, hogy 23:27-ig nem tudtam elaludni. Aztán hajnali 3-kor felriadtam egy csipogó hangra, és utána megint egy órát virrasztottam, mire vissza tudtam aludni.
9. NAP (2022.06.15. Szerda)
6:00-7:00 közös medi, 7:00-7:45 reggeli, 8:00-9:00 csoportos interjú, 9:00-9:50, majd 10:00-10:55 ültem a közös meditációs teremben, köztük rövid mosdó és séta szünetekkel. Már egészen főállású meditálónak kezdtem érezni magam. Mostanra belerázódtam az elvonulás ritmusába. Megéltem ezt már máskor is edzőtáborokban. Emlékszem pl. az AIKIDO edzőtáborunkra, hol reggel futással indítottunk, majd napi 3 edzésünk volt, egyenként 1.5-2 órás edzésekkel. Ez az edzőtábor már a szülésem után volt, tehát egyáltalán nem voltam formában. De kb. 3 nap után rákaptam a ritmusra, és az után már szinte nehéz volt visszarendeződni a hétköznapokba, mert természetessé vált ez a viszonylag nagy napi fizikai terhelés. Vagy voltam jóga vizsgatáborban is még a szülésem előtt, amikor hajnalban keltünk, jógáztunk délelőtt, majd ebéd után, és még este. Itt is pár nap alatt belerázódtam a ritmusba, a terhelésbe, és szinte rossz volt abbahagyni, mikor a tábor véget ért, és vissza kellett térni a napi 8 óra munkába, ami mellett már nem jutott elég idő a napi 3x 1.5 óra jógázásra. Itt is mostanra annyira kialakult a napi rutinom, hogy sejtettem, rossz lesz visszatérni a hétköznapokba, ahol nem lesz lehetőségem napi 6-8-10 órát meditációval tölteni.
11:00:-12:00-től ebéd, meditációs terem takarítás. 13:00-14:15-ig újabb ülés következett a szuperül kialakított meditációs állomásomon, majd 14:30-15:30-ig újabb. Ma volt az utolsó személyes interjú lehetőségem Anuttarával, úgy hogy biztosan ne felejtsek el semmi fontosat, lekörmöltem az összes kérdésemet, így végül 24 kérdésem lett. Átbeszéltem vele töviről-hegyire, hogy mit értettem meg, jól értettem-e, hogy hogyan meditálok, jól csinálom-e, hogy biztosan jó technikát vigyek haza. Örültem, mert úgy éreztem, sikerült mindent átbeszélni, és hogy megértettem, jól csinálom a meditációt. Pl. megbeszéltem vele, hogy egyenlőre széken folytassam az otthoni gyakorlást, ha a térdem ennyire tiltakozik. Javasolta, hogy használjam a szemfedőt is az otthoni gyakorlásoknál, sokan használják. A füldugókról megbeszéltük, hogy sokakat zavar, mert bár a külső hangokat letompítja, a belsőket viszont pl. nyelés, légzés hangja – nagyon felerősíti. Ezt én is így tapasztaltam, tehát abban maradtunk, hogy füldugókat nem fogok használni. Beszéltünk arról is, hogy rájöttem, hogy eleinte erőltetett, kontrollált légzéssel próbáltam meditálni: erős belégzések, rövid kilégzések jellemezték a légzésemet. Ez a légzés jó lehet egy transzállapot elérésére, de nem jó a samatha koncentráció kifejlesztéséhez. Azt is megbeszéltük, hogy jó nekem, ha METTA-val kezdem a meditációt, amit először saját magam felé áramoltatok, mert ez segít az ellazulásban. Aztán kiterjesztem a METTA-t minden irányba, és ez fokozza a kiterjedtség és ellazultság érzésemet. Csökkenti a stresszt és a szorongást az egész testemben és a tudatomban is. Beszéltünk arról is, hogy a METTA tulajdonképpen a szív tér bekapcsolása a meditációba. Az, hogy a szívemmel is odafordulok a meditációs objektumom felé, nem csak az elmémmel, hogy szeretettel kapcsolódok a meditációs objektumomhoz, egyfajta vallásos extázis élményhez vezet – pedig csak egy pici ponton tartom a figyelmemet. Azt is megbeszéltük, hogy normális, hogy a szívemnél forróságot érzek, erről sokan számolnak be, bár vannak, akik épp hidegséget vagy bizsergést éreznek, ez is személyenként változhat. Arról is beszéltük, hogy a szív nélküli koncentráció unalmas, a szív tér figyelme biztosítja a figyelem folyamatos fenntartását, olyan, mint egy ragasztó. Arról is beszéltünk, hogy vajon az ember tényleg genetikailag örömre és boldogságra van huzalozva, és ezért a meditáció is pont ezt adja, mert másként senki sem gyakorolná? Így viszont az emberek rendszeresen megtalálják ezt az utat, hogy meneküljenek a szenvedéstől. Beszélgetünk arról is, hogy amikor feloldódik az ember a meditációban a fényességben, az örömben és a boldogságban, akkor elég nehéz továbbra is az egy pontra fókuszálni. Meg arról is, hogy meditáció közben néha forróság önti el az embert, és nehéz megkülönböztetni, hogy ez most egy hőhullám vagy a meditáció energetikai hatása. Anuttara elmondta, hogy a meditációnak is lehetnek különféle energetikai hatásai, forróság, hidegség stb. Beszélgettünk a folytatás lehetőségeiről is. Én olyan szerencsés vagyok, hogy Anuttara egyik leghaladóbb tanítványa, Gellért Évi itt lakik a szomszéd településen. Én valahogy jobb megoldásnak látom, ha vele folytatom a tanulást személyesen, mint hogy online Anuttarával, és Anuttara is ebben erősített meg. Beszéltünk arról is, hogy néha meditáció közben úgy érzem, hogy zuhanok, ez szédítő, és megmagyarázhatatlan pánik érzés törhet rá az emberre, és hogy a METTA ebben is segít, mint ahogy a meditáció során fellépő testi fájdalmak elmulasztásában is. Megosztottam vele azt is, hogy egy hosszabb, minimum 1 órás meditáció után úgy érzem, hogy a látásom kitágult, fókusztalanná válik, és befogja az egész látómezőt. Mintha a szemeim jobbra-balra szaladnánk szét. Nevetett, azt mondta, ez azért van, mert most annyira extrém sokat meditálok, ha majd visszatérek a hétköznapi életembe, ez meg fog szűnni. Elmeséltem neki azt is, hogy az elején még nagyon jól aludtam, de most már egyre nehezebben alszok el, és ha felébredek, egyre nehezebben alszok vissza. Erre is azt válaszolta, hogy ha visszatérek a nyüzsi, munkás hétköznapokba, akkor nem lesznek ilyen problémáim, most a nagy óraszámú meditációk és a minimális stressz és terhelés miatt csökkent le az alvásszükségletem. Próbáltam puhatolózni, hogy a jhanában ugye egyhegyűség van, és ez azt jelenti, hogy nem lehetnek gondolatok? Azért kérdeztem ezt, mert nekem voltak viszonylag rövidebb olyan időszakaim a meditációban, ahol nem észleltem gondolatokat, de aztán egyszer csak újra ott voltak. Azt felelte, hogy az első jhanában, amikor az ember még nem túl gyakorlott, lehetséges, hogy csak rövidebb ideig tudja fenntartani a jhanát, és így egyszer csak újra megjelennek a gondolatok. Ez alapján a válasz alapján végül is nem tudtam eldönteni, hogy eljutottam-e az első jhanáig ezen az elvonuláson. Azt is megkérdeztem, hogy ez a légzésfigyeléses samatha koncentrációs gyakorlat elősegíti-e a szív és az elme egyesítését? Azt felelte, hogy igen. Feltettem azt a kérdést is, hogy hogyan alakítsak ki egy otthoni rutint, de ezt a kérdést most hárította, hogy majd a zárókörben fogja ezt mindenkinek együtt elmondani a 10. nap végén. Megkérdeztem azt is, hogy egy haladó gyakorló le tudja-e ellenőrizni, hogy egy másik gyakorló hol tart a gyakorlásában, pl. teljesítette-e az első jhanát? Anuttara azt felelte, hogy igen, an erre lehetőség. Ezt azért kérdeztem egyébként, hogy vajon le lehet-e ellenőrizni, hogy elértem az első jhanát vagy sem, mert én magam nem voltam biztos benne. Hajlottam arra, hogy nem, Anuttara említette is korábban, hogy a belépő koncentrációs szint is nagyon mély élményt tud adni, és ez segített is számomra, hogy ne akarjam annyira a jhana elérését, hanem elégedjek meg azzal, ami van. De azért majd Gellért Évit is meg fogom kérdezni, hogy ő meg tudja-e nézni a kalappák szintjén, hogy hogy halad az ember lánya a gyakorlásban. Azt a kétségemet is megosztottam vele, hogy mi az Integrál Akadémián azt tanultuk az első évfolyamon hogy a legjobb, ha az ember valamely spirituális hagyomány ösvényén rendszeres gyakorló, és mellette pszichológiai egyéni vagy csoportos terápiába jár. Nekem azonban most a 10 nap elvonulás alapján olyan teljesnek tűnik a buddhista pszichológia, hogy nem látom értelmét, hogy emellett az ember még külön pszichológushoz járjon. Úgy értem, ha van egy konkrét problémája, amit sürgősen meg kell oldania, akkor jó a nyugati pszichológia. De ha csak tisztulni szeretne, úgy általában, akkor nincs értelme terápiába járni. Anuttara felhívta a figyelmem, hogy ne menjek még a jövőbe, maradjak az itt és mostban! Igaza volt, már egyre többet szaladtak előre a gondolataim a lányomhoz, az otthonunkhoz, a kutyusomhoz, a munkámhoz. Egyre több erőfeszítésembe és figyelmembe került, hogy fülön csípjem ezeket a meglódult gondolatokat, és visszatérjek a légzésfigyeléshez itt a jelenben.
Az Anuttara interjú után volt még egy ülésem 17:30-18:00. Fánkot kaptunk ma délutáni túlélő nasinak, wow! 19:00-20:00 volt még egy ülésem. Aztán 20:00-21:30 Q&A. Este lefürödtem, és próbáltam elaludni, de nagyon nehezen ment. Mára már mindent kipihentem, amit otthonról hoztam, és a meditációval és alvással már a túlpihenéses fázisban voltam fixen.
Ezen az éjjelen is álmodtam, most párkapcsolati és szexualitás témák jöttek fel.
10. NAP (2022.06.16. Csütörtök)
6:00-7:00-ig csoportos ülés, majd a reggeli után a csoportos interjú következett. Anuttara ma minden alkalmat megragadott arra, hogy figyelmeztessen bennünket, ne menjünk még a jövőbe, maradjunk a jelenben, használjuk ki a még hátralévő egy napot a meditációra. 9:00-9:30, 9:45-10:15, 10:30-10:50 ültem, közte kis séta és mosdó és ivás. Ebéd után 13:00-14:20, 14:20-15:00 ültem, közte kis séta és mosdó és ivás szünetekkel. 15:30-16:30 aludtam egy órát, ami után még fél órát 1ébredeztem, nehéz volt magamhoz térni. 17:10-18:10 volt még egy órás ülésem. Ekkor már a szemfedőt is használtam, hogy a külső fények se zavarjanak be. Ennek ellenére azt éreztem, hogy lett egy villanás, ami még erősebb lett, azt éreztem, hogy szinte eléget, kisüti az idegrendszeremet, kicsit nehéz volt benne maradni. El is fáradtam benne, elengedtem a koncentrációt, és utána csak pihentem a fényben. Amikor kijöttem ebből az órás meditációból, nagyon le voltam lassulva, és megint azt éreztem, hogy mindent átfog a tekintetem, fókusz nélkül. Ettem, ittam, de még ennek ellenére is kb. egy órámba került, mire visszarázódtam a hétköznapi valóságba. 19:00-19:45 volt a fa kápolnában a záró eligazításunk Nirmalával. Itt beszéltük meg, hogy pl. ki kell takarítanunk a házat, ez mindig az elmenők feladata, ezzel szolgálják az utánuk érkezőket. A Q&A után úgy döntöttem, hogy maradok egy utolsó esti meditációra. Úgy is annyira ki vagyok pihenve, valószínűleg nem menne az elalvás. 21:44-22:40-ig meditáltam, szemfedővel a sötét teremben, többekkel, akik szintén szerették volna kihasználni az utolsó lehetőséget. Most nem érzékeltem fényt, ellenben erős energiákat, forróságot, kiterjedtséget, húzó-nyomó érzéseket a fejemben igen. Időnként elengedtem mindent, és megpihentem a szívtérben, a kiterjedtségben, egyfajta extázisban, aztán visszatértem a pont figyeléshez. A végén az jött, hogy menjek végig az idővonalamon, és küldjek METTA-t magamnak és mindenkinek, főleg a lányomnak, az utunkon, főleg, amikor nehéz volt, nehéz lesz, neki, nekem. Azt éreztem, hogy kész vagyok tanulni ezen az úton.
11. NAP (2022. 06.17. Péntek)
Az utolsó nap reggelén is még mentünk a 6:00-7:00-ig tartó csoportos meditációra, majd megreggeliztünk. Ez a nap Anuttara pihenőnapja volt, így nem volt Q&A, helyette viszont 8:00-tól a fa kápolnában záró kört tartott nekünk, ahol mindenki elmondhatta, hogyan élte meg ezt a 10 napos elvonulást, ill. ha voltak kérdései, azt is feltehette. Anuttara végighallgatott minket, válaszolt a kérdésekre. Útravalónak a legfontosabb azt volt, hogy elmondta, hogyan tudjuk beépíteni a mindennapokba az itt szerzett meditációs gyakorlatot. Nagyon megengedő volt. Azt vártam, hogy azt fogja mondani, legalább napi 1-1 órát kellene gyakorolnunk reggel és este. Ehelyett már napi fél órával boldognak tűnt, és azt javasolta, hogy 2féle módszer nagyon hatékony a mindennapi életben. Az első módszer, hogy azon tevékenységek közben, amit szinte robotpilóta üzemmódban tudunk csinálni, pl. fogmosás, mosogatás, krumplipucolás, aközben próbáljunk kapcsolódni a meditációs objektumunkhoz, napjában többször. A második módszer, hogy 1-2 óránként legyen egy beállított emlékeztetőnk, és amikor jelez, 2-3 percre függesszünk fel minden tevékenységet, és kapcsolódjunk a meditációs objektumunkhoz. Ez a második módszer az erősebb hatású, de ezt nehezebb megvalósítani a nyugati életben. Én az elsőt tudom vállalni. És hát ugye az közismert, hogy évente egy ilyen 10 napos elvonulás nagyban felgyorsítja a meditációs úton való haladást. Anuttara azt is elmondta, hogyan tudunk vele kapcsolatban maradni e-mail-ben, zoom-on. Ez utóbbi csatornán csatlakozhatunk online meditációihoz és csoportos interjúihoz, de van lehetőség egyéni interjút is kérni tőle online. Adományos jelleggel dolgozik, tehát annyit adsz a segítségéért, amennyit tudsz, érzel. Megígérte, hogy Magyarországra minden évben jönni fog, még akkor is, ha más országokban pihenőt hirdet, mert szerinte a magyarok nagyon igyekeznek és pozitívak, szívesen jön ide.
Miután Anuttara utunkra bocsátott minket, még befejeztem a házunk takarítását, amit már Zita félig megcsinált, mire visszaértünk az Anuttara záró körröl. 11-ig kellett elhagyni az elvonuló helyet, mi 10-kor elindultunk.
Beszélgettünk útközben. Nem éreztem, hogy az agyam és a beszélőkém lelassult volna. Az igaz, hogy azért ez a 10 nap nem teljes némaságban zajlott. A csoportos és egyéni interjúkon ill. a Q&A-n hallottunk beszédet, és mi is megszólaltunk. De olykor egymás közt is váltottunk pár szót, mikor elkerülhetetlen volt. Illetve én bevallom, hogy az első 3 napban tényleg szigorúan tartottam a csendet, de mikor megtörtént az a meditációs áttörés nálam, és éreztem, hogy ezt bármikor most már elő tudom hívni, és akkor is, ha beszélek, onnantól én azért napi szinten váltottam pár szót a férjemmel. MI voltunk az egyetlen pár az elvonuláson, így nem tudtam ellesni másik pártól, hogy ők szigorúbban tartanák-e a távolságot. Bevallom, mi párszor meg is öleltük egymást, és ez szerintem jó volt így. Csendes szeretet volt benne. Jót tett a lelkünknek. Szerintem kár lett volna ettől mereven elzárkózni. Szerintem semmit sem rontott a meditációs képességeinken.
Hazafelé megbeszélgettük azt is, hogy a férjem nem bánta, hogy eljött, őt is meggyőzte Anuttara, miszerint nagy tudású tanító, valószínűleg tényleg megvilágosodott. Pedig a férjem nagyon kritikus! A férjem azt is elmondta, hogy érzékelhető volt az is, hogy mit mond Anuttara saját tapasztalatból, és mit a tanulmányaiból, és hogy ez utóbbi is óriási mennyiségű. De azt is elmondta a férjem, hogy ő valószínűleg nem fog évente eljönni, és nem fog otthon meditálni sem, de engem támogat, ha én szeretnék gyakorolni vagy akár eljönni elvonulásokra. Sőt, próbált meggyőzni, hogy sokkal jobb lesz így, hogy ő otthon marad, és gondoskodik a házról, a kertről, a háziállatokról, és én nyugodtan koncentrálhatok a meditációra, nem kell aggódnom, mert bízhatok benne, hogy ő itthon mindenre figyel. Ez után a beszélgetés után azt gondoltam, fogok még jönni. Előtte ugyanis pont ez tartott vissza: nehéz találni olyas valakit, akire rá lehet bízni egy ekkora háztartást, kertet és háziállatokat. Nagyon nehezemre esett pont most eljönni otthonról, mikor a gyerekem az érettségire készül, a kutyámat frissen műtötték, és még nyílt sebe van, a kertben éppen érik a meggy és a cseresznye, és hamarosan a ribizli és a málna is. Egy kerttel a tavasztól őszig időszakban sosincs jó időpont, amikor eljöhet az ember lánya, nem hogy 10 napra, de még egy hétre sem. És akkor még nem is tudtam, hogy a kommunikáció hiánya, a lányom 3 napos osztálykirándulása és ez utóbbi ideje alatt a felvigyázást vállaló család fogászati katasztrófahelyzete miatt a meggy 10%-a és a cseresznye 90%-a ott rohadt meg a fán. Fájdalmas volt ezt látni, mikor hazaértünk. Mennyi dolgoztam vele tavasztól: metszés, permetezés, öntözés. Kb. 10 óra lett volna leszedni a rohadt, összeaszott szemeket csak a cseresznyefáról. Nem volt hozzá lelkierőm ?
Mindenesetre én is örültem mindezek ellenére, hogy ez egyszer a férjem eljött, és teljesítette ezzel a szülinapi kérésemet, mert tudtam, hogy ezt nem tudtam volna átadni neki. Ha nem élsz együtt 10 napig egy megvilágosodott tanítóval, és csak hírből hallasz róla, nem fog meggyőzni, hogy valóban mit ért el ez az ember a meditációval. Saját szemeddel kell látnod, saját füleddel kell hallanod, saját lényeddel kell érezd a lényét, meg kell fürödj a mosolya ragyogásában, a szemeidnek innia kell a szemei fényéből.
Úgy hogy igazából ennek a beszámolónak nem tudom, mennyi értelme van, de valamiért szerettem volna leírni nektek.
UTÓZÖNGE
Érdekes volt, hogy ahogy hazaértünk, mennyire sok volt a mosoly, és mennyivel több a csend. Még napokig azzal a finomsággal pakoltam ki-be mosogatót, fiókba az evőeszközöket, mint amit az elvonulás 10 napja alatt begyakoroltam. A férjem 2 hét elteltével még azt mondta, hogy nem igazán tudta semmi kihozni a sodrából, ez pedig nagy szó, hiszen hazaérkezésünk után még volt egy hétvégénk, aztán mentünk vissza dolgozni, és a férjem munkája elég stresszes. Én is kb. két hétig éreztem a fokozott nyugalmat, kizökkenthetetlenséget. A lányommal is harmonikusabb volt a viszonyom 1-2 hétig.
Mit tudtam áthozni a hétköznapokba? A mindfullness eatinget. Az evésidőm pihenő és meditációs idővé változott. Nem igyekeztem még aközben is rendkívül hatékonyan munkaügyeket intézni a telefonomról. Lassan ettem, a lélegzetemre és az ételre figyelve, és ha tehettem, evés után még egy pár perc csendes ülést is beiktattam, akár napjában többször is. Napközben, ha tehettem, extra meditációs üléseket iktattam be, ezek 20-30 percesek voltak. 1-2-3 óránként, ha csináltam olyasmit, amihez nem kellett gondolkodni, akkor azt a tevékenységet szintén meditative végeztem. Ha észrevettem, hogy teljesen felesleges dolgokon túráztatom az agyam – múltbéli újrajátszások vagy jövőbeli előrejátszások -, azoknak elvágtam a fonalát, és áttértem inkább a lazításra és a légzésfigyelésre. Azt vettem észre, hogy az alvásom még egy fokkal jobb minőségű lett, nem csak az elvonulás ideje alatt, hanem az után is. Minden este elalvás előtt belementem abba a meditatív állapotba, amit a 10 napos elvonulás alatt kifejlesztettem, és már percek alatt elő tudtam hívni. Ugyanakkor megtanultam sokkal mélyebben ellazulni, észrevenni a feszültségeket a testemben, és kioldani őket. Megfigyeltem azt is ez alatt a 10 nap alatt, hogy a gondolataim milyen testi feszültségeket keltenek bennem, és hogy ha felhagyok a gondolkodással, az hogyan segíti az ellazulásomat. Mindez a tapasztalat és gyakorlati tudás segítette, hogy gyorsabban el tudjak aludni, és mélyebben, jobban aludjak. És ez rengeteget számít! Napközben is segítettek ezek a megfigyelések abban, hogy kis pihenős-töltődős időszakokat tudjak beiktatni a napjaimba.
Felvettem a kapcsolatot Gellért Évivel, és egyeztettünk egy időpontot, hogy megbeszéljük, tudna-e támogatni, hogy folytassam a tanulmányaimat a Vipassana útján.
TUDOMÁNYOS KUTATÁSOK
A kis külön bejáratú tudományos kutatásaim forrása a futós órám volt, amit nem sokkal az elvonulás előtt kaptam 50. szülinapi ajándékként a férjem családjától. Az alábbi pozitív hatásait figyelhettem meg az elvonulás ideje alatt a meditációval töltött napi 6-8-10 órának:
Az éjszakai nyugalmi pulzusom évek óta, mióta ultrafutni kezdtem, és lett futós órám, amivel mérhettem, 51 volt. Az elvonulás ideje alatt ez az érték 41-re csökkent. 10-el csökkent! Soha életemben nem volt ilyen alacsony! Ez igazán meglepő és jelentős hatás volt! Sok keleti tanításban lehet olvasni, hogy minél lassabban ver a szíved, annál tovább fogsz élni. Én most első kézből megtapasztaltam a meditáció szívverést lassító hatását.
A másik megtapasztalás az alvásom minőségének javulása volt, legalábbis az első pár napban, amíg a túlpihentség állapotába nem kerültem. Korábban otthon, a dolgos normál hétköznapok során az órám elég rossz alvás pontszámokat adott. Nem vagyok már alomkóros tinédzser, 2 éve a menopauzában trappolok, és főleg, ha stresszesebb napjaim voltak, mint pl. az elvonulást megelőző 1-2 hétben, amikor megpróbáltam mindent elrendezni minden szinten, mielőtt 10 napra kivonom magam a forgalomból, szóval elég rossz alváspontszámokat kaptam, 40-60 közöttieket. Most viszont életem legjobb alvás pontszámait kaptam, 85-95 közt! Ez szintén nem várt, kiugró javulás volt a mért adataimban.
Az első napokban még a Body Battery-m is magasabb pontszámmal zárta a napot, mint előtte bármikor, de aztán később, ahogy egyre intenzívebbek lettek a meditációim energetikailag, illetve felhagytam a napközbeni fekve meditációkkal és alvásokkal, ez az előny már nem maradt meg.
Érdekes módon azt vártam, hogy a stressz szintem is csökkenni fog, de ez nem történt meg. Arra gondoltam, hogy ez azért alakulhatott így, mert az óra nem csak a negatív, de a pozitív stresszt is regisztrálja, így, ha egy meditáció erős volt, energetikailag, szívileg, akkor azt az óra erős stresszként jegyezhette.
TECNIKÁK
A legtöbb technikai morzsácskát a csoportos interjúkon szedegettem össze. Itt volt lehetőségem bepillantást nyerni a Vipassana gyakorlatába, fokozataiba.
Különféle szinten lévő meditálók voltak itt. Mi azok közé tartoztunk, akik a belépő koncentráció szintjének kidolgozásán szorgoskodtunk. Anuttara hagyomány vonalán először a belépő koncentráció kidolgozása a cél, ami önmagában is egy nagyon mély meditációs élményt adhat. A fény látása már itt megtörténhet, ahogy az elme elcsendesedik, a gondolatok leállnak, és a koncentráció közel egyhegyűvé válik, de a nem tökéletes koncentrációt mutatja, hogy ez a fény még nem stabil. Ez a szint is nagyon erős békesség és nyugalom érzést, ellazultságot hozhat.
Ha az elme koncentrációja tökéletesedik, egyhegyűvé válik, a fény, amit nimittának neveznek, valójában a tudatunk fénye, stabilizálódik, bejön a konccentrációs pontba, akkor lépünk be az első jhánába. Itt az egyhegyűség mellett az öröm és boldogság érzését élhetjük meg, miközben a nimitta fényét látjuk stabilan, tehát nagyon jó lenni ebben az első jhánában. Az imént felsorolt minőségeket jhana faktoroknak hívjuk, és az első jhanában 5 ilyen faktor van: az egyhegyűség, az öröm, a boldogság, a ráirányatott és a fenntartott figyelem. Eleinte még csak rövidebb ideig tudja fenntartani a gyakorló ezt az állapotot, könnyen kieshet belőle, és akkor visszatérnek a gondolatok. A cél az, hogy fokozatosan egyre hosszabb ideig tudja fenntartani a meditáló ezt a jhanát. Az egy óra általában már egy jó eredmény szokott lenni. És az is elvárás, hogy ezt az egy órát a belső órájával érezze a gyakorló, tehát nem egy külső órára pislogunk ki, hanem beprogramozzuk magunknak, hogy egy óra múlva szeretnénk kijönni, és a tudatunk valamilyen módon jelzi, amikor ez az egy óra letelt. A jhana faktorokat is akkor ellenőrizzük, vesszük számba, amikor kijövünk a jhanából, hiszen benn nincs gondolkodás, nincs idő.
Innen úgy tudunk tovább menni a következő jhanába, ha már az elsőt jó alaposan kigyakoroltuk, hogy ugyan úgy, ahogy az időt is beprogramozzuk magunknak, most azt kérjük a tudatunktól, hogy hagyja el az egyik jhana faktort, ami ekkor már érezhetően túl durva. Ha jól emlékszem, ez a ráiránytott figyelem volt. Így, amikor kijövünk a második jhanából, és ellenőrizzük a jhána fakorokat, már csak 4-et szabad találnunk.
Miután a második jhanát is jól kigyakorloltuk, stabilan, kellő ideig megtanultunk benne maradni a belső óránk segítségével, jöhet a harmadik jhana. Itt megint elengedünk egy jhana faktort. Ez egy nagyon erős testi szintű gyógyító jhana. Akinek ez a jhana megvan, sokkal erősebb az immunrendszere, betegség esetén gyorsabban gyógyul, ha ebben meditál.
A negyedik jhanától, azt mondják, nem lélegzünk, vagy legalábbis nagyon lelassul a légzés. Vicces volt a saját szemünkkel látni, a saját fülünkkel hallani, amint Juci, aki itt a 6. és 7. jhanát gyakorolta már, a csoportos interjún nagy ártatlanul elmesélte Anuttarának, hogy ő a jhana gyakorlása közben azt vette észre hirtelen, hogy nem lélegzik, és ettől a felismeréstől úgy meglepődött, hogy teljesen kiesett a meditációból. Mire Anuttara teljes lelki nyugalommal közölte, hogy persze, a 4. jhanától nem lélegzünk. A lánynak kikerekedett a szeme: Micsoda?? Nem akarta elhinni. Nagyon mókás volt. 7-8 éve járt Anuttarához, már évek óta gyakorolt olyan jhanákat, ahol nem lélegzett, de csak most állt benne össze. Bennem ez már 1-2 nap után összeállt itt a sok kis morzsácskából, amik elhangzottak a csoportos interjúkon és Q&A-ken. Az is érdekes volt, hogy az elkövetkezendő napokban ez Jucinak egy blokk volt a gyakorlásában, már mint hogy tudta, hogy nem lélegzik, és ez ijesztő volt a számára. Kb. itt állt össze bennem az is, hogy Juci 7-8 év alatt jutott el a 7. jhanáig 2 gyerekes anyukaként, tehát még nekem is van esélyem ebben az életemben a hátralévő 36-38 évben sokat előrehaladni ezen az úton ??
És így mennek tovább a jhanák, sorban engedjük el a jhána faktorokat, a fényt is, az örömöt is, a boldogságot is, míg végül a 8. jhánában csak az egyhegyűség marad.
És itt kezdődik a Vipassana.
A vipassana szó jelentése a végső valóság látása, azt látni, ami van. Az elménk, a tudatunk eltorzítja körülöttünk a valóságot. A vipassana meditáció egy olyan tapasztalás sorozaton visz végig, ami ledönti a falakat, elsöpri a torzításokat, kitisztítja a tudatot. Felébredéshez és megszabadulshoz vezet.
Elhangzott a kérdés a Q&A-eken, ami talán már benned is felmerült: lehet-e vipassanát gyakorolni a jhanák kidolgozása nélkül? Anuttara azt válaszolta: igen, lehet, de a vipassana gyakorlás számtalan akadályba ütközhet és lassabb lehet a jhanák kigyakorlása nélkül. El is tudom ezt hinni, van benne logika. A jhanák kigyakorlása egy szuper koncentrációs képességet ad, ez kétségtelen.
A vipassana gyakorlás során tanítványok megtanulnak dolgozni az elemekkel. Megtanulják látni az anyagi világot felépítő legkisebb részecskéket, a kalappákat. A kalappákkal kapcsolatban aztán számtalan izgalmas megfigyelést tesznek, amellyel valós saját élményű tapasztalatuk lesz az univerzum működéséről, és a fátylak folyamatosan hullanak le a szemükről. Nem hisznek, mint a vallásokban, hanem tudni fognak, belső bölcsességük, belső tudásuk lesz. Például megnézik, ahogy ezek a kalappák születnek, és eltűnnek, és ezáltal egy mély benső tudásuk lesz a múlandóságról. Vizsgálják a kalappák közötti teret, és így saját élményük lesz az ürességről. Meditációban megfigyelik, hogy az étel kalappái hogyan gazdagítják a testüket, miközben efogyasztják az ételt, és ezáltal a táplálkozás új értelmet nyer. Sok ilyen gyakorlatról hallottunk a 10 napban, és ebben az volt a sokkoló, hogy hétköznapiak tűnő emberek, gyakorlók tették fel kérdéseiket, osztották meg tapasztalataikat, és ez sokkal meggyőzőbb volt, mint ha a tanító mondta volna el. Ha 10 napon át azt látod, hogy kicsi és nagy, sovány és kövér, fiú és lány, magyar vagy külföldi, fiatal és öreg, ott van veled együtt, gyakorló meditáló, ilyen gyakorlatokat végez, ilyen fantasztikus élményeket él meg, akkor azt fogod érezni, hogy erre te is képes leszel ??
Hallottunk arról is, hogy pszichikus képességek is megjelennek a gyakorlás során, de a buddhisták és a jógik nem ragadnak itt le, mert tudják, hogy nem ez a végső cél.
A végső cél a megvilágosodás.
Anuttara arról is mesélt, hogy milyen a megvilágosodás. Végtelen teljesség és időtlenség érzés, amelyben megszűnik az én. Már az első megvilágosodás élmény kiéget egy csomó ragaszkodást vagy averziót az ember lelkéből, és minden egyes megvilágosodás élmény folytatja ezt a tisztító munkát, míg végül az ember eléri a legmagasabb szintet, a teljes megvilágosodást, az arahant szintet, ahol már semmi ragaszodás vagy karma sem marad, és ha az ember meghal, nem lesz semmi, ami az újraszületésbe visszahúzza, marad a tiszta tudatban.
LINKEK
https://bethupton.com/
https://www.youtube.com/watch?v=aygU9AZ8I-Y
https://youtu.be/5gIL3ZaEQn4
https://www.youtube.com/watch?v=yNI35TBibko
https://www.youtube.com/watch?v=y34Nn6HNRnI&t=116s
https://www.youtube.com/watch?v=V-iLRz21nyE...
https://www.youtube.com/watch?v=qAKHctTtvns
https://www.youtube.com/watch?v=kxtA1mEewLs
https://www.youtube.com/watch?v=Z4fkChNkvUg
https://www.youtube.com/watch?v=pEv_WRY0nE4
https://www.youtube.com/watch?v=qAKB5lTgmzM
https://www.youtube.com/watch?v=G6ZgrIou7To
https://www.youtube.com/watch?v=1jZub7uLbRw
https://www.youtube.com/watch?v=7gc3wGTAO2g
https://www.youtube.com/watch?v=l-y04QgFG6U
https://www.youtube.com/watch?v=I6LJJWLZ6LI
https://www.youtube.com/watch?v=h2G7ZO9u7YA
https://www.youtube.com/watch?v=UytRAx-jIB0
and more…

Kövess minket a Facebook-on!